Orális vakcinázás kezdődik

2016.03.29. 09:54

2016. április 2-16. között Magyarország területének közel kétharmadán vakcina tartalmú csalétket szórnak ki, így immunizálva veszettség ellen a rókákat. Az érintett területeken a járási főállatorvos három hétig tartó ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el.

Magyarországon az 1930-as évekre teljesen megszűnt a veszettség, azonban vadállatokban az 1950-es években újra megjelent a vírus, és az 1970-es évekre ismét elterjedt az egész országban. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A rendszeres vakcinázásnak köszönhetően a fertőzések száma folyamatosan csökkent, 2012-ben már csak egyetlen denevérből mutatták ki a vírust. 

2013 év végéig azonban már 24, 2014-ben pedig 23 esetben találtak fertőzést. Az utolsó járvány során 4 esetben háziállatok (2 szarvasmarha, 1 kecske, 1 kutya), 43 esetben pedig vadállatok (1 őz, 42 róka) bizonyultak fertőzöttnek.

Emberi fertőződésre, megbetegedésre 1994 óta nem került sor Magyarországon, ebben kiemelt szerepe van a kutyák illetve a kijáró macskák évenkénti veszettség elleni védőoltásának.

Április elejétől vakcina tartalmú csalétkek szór ki a NÉBIH. Az érintett területen azért rendeltek el ebzárlatot és legeltetési tilalmat, hogy a csalétekbe rejtett oltóanyagot minél nagyobb arányban a rókák egyék meg. A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes, az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található az oltóanyag. Ha a vakcina bőrre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és vízzel, ha pedig az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére jutna, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Lakott területen, belterületen NEM történik vakcina kiszórás.