Balog: A Klik helyett 60 szervezetet hoznának létre

2016.04.01. 12:07 Módosítva: 2016.04.01. 15:21

Balog Zoltán miniszter A jövőért, gyermekeink oktatásáért című országos igazgatói konferencián árulta el, hogy mire készül a kormány a Klikkel kapcsolatban. Mint mondta,

nemsokára a kormány elé terjesztenek egy javaslatot, amely szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyett mintegy hatvan olyan szervezetet hoznának létre, amelyek rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel, így az igazgatók közvetlenül tudnák elérni azokat a szervezeteket, ahol a döntések megszületnek.

Mint ismeretes a Klik az egyik sarkalatos pontja a tanárok tiltakozásának. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára már március 22-én bejelentette az intézmény megszűnését, azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy mit terveznek helyette. Csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón azt mondta, ebben az ügyben a kormány még semmiről sem döntött.

Rétvári korábbi bejelentése szerint a kormány a tavaszi ülésszakon egy új szabályozást alakít ki, hogy szeptemberre teljesen kialakuljon egy olyan új rendszer, amely sokkal kevésbé lesz központosított.

Balog a pénteki konferencián egyebek mellett azt is elmondta, hogy előre kell haladni, nem hátra, nem szeretnének visszatérni a 2010 előtti helyzethez, amikor 1200 milliárd forintos adósságuk volt a fenntartó önkormányzatoknak, csődben voltak, kiszámíthatatlan volt az iskolák finanszírozása. Bejelentette, a köznevelés irányítói újabb országjárásra indulnak, regionális fórumokon szeretnének az iskolaigazgatókkal találkozni és párbeszédet folytatni. A miniszter kitért arra, hogy a pedagógusok minősítési rendszerét is egyszerűsítik, csökkentik az ezzel járó a terheket.

A miniszter a diákok terhelhetőségéről azt mondta, nagy vita lesz, de nem szabad elkapkodni a döntéseket, alaposan át kell mindent gondolni. Beszélni kell az egész napos iskoláról, a 9 osztályos általános iskola kérdéséről, a szakképzés és az általános képzés egymáshoz való viszonyáról.

A KLIK 3 milliárddal növelte az adósságállományát 

Miközben a tanárok tüntettek és közleményekben hívták fel a figyelmet a közoktatás helyzetére, a KLIK csendben, több mint 3 milliárd forinttal növelte az adósságállományát - írja az Átlátszó Oktatás. A tanárok követeléseinek középpontjában álló intézmény már eddig is a legnagyobb adós volt az állami szektorban. Januárról februárra azonban a Központ 11 milliárdról 14,3 milliárdra növelte tartozását.