Közelebb kerültünk a bérplafonról és földárverésről szóló népszavazásokhoz

2016.04.02. 16:00

Az MSZP flashmobot szervezett ma a Bibó szakkollégium épülete elé Budapesten. A megmozduláson a szocialista politikusok mellett részt vett Kész Zoltán független országgyűlési képviselő is, aki elmondta: 

négy nap alatt több mint 50 ezer aláírás gyűlt össze a „Lopásgátló népszavazásra".

Tehát arról lehetne szavazni egyrészt, hogy az állami cégek vezetői ne kaphassanak kétmilliónál magasabb fizetést, illetve arról, hogy a maradék állami tulajdonú földet ne árverezzék el. A két lehetséges népszavazásról itt írtunk kicsit bővebben. A népszavazás kiírásához 200 ezer aláírásra van szükség, Készék 4 nap alatt összegyűjtötték ennek negyedét.

Kész szerint az országnak elege van az

Orbán-Habony-rezsimből és a szkinhed-kormányból, az urizálásból és az arroganciából

Szerinte ez abból is látszik, hogy a "lopásgátló" népszavazást már hetvenkét civil szervezet is támogatja. Tóbiás szerint a népszavazás arról szól, esélyt kapnak-e Magyarország lakói a saját sorsukon változtatni. Gőgös Zoltán szerint a népszavazási kezdeményezésük akár milliókat is "elvihet" az urnákhoz.

A két szocialista politikus és a független országgyűlési képviselő kedden jelentette be, közösen gyűjtik össze Kész Zoltán kétmillió forintos bérplafonnal és a szocialisták állami földek eladásával kapcsolatos népszavazási kérdéséhez a szükséges kétszázezer-kétszázezer aláírást.

Kész Zoltán és Gőgös Zoltán, a Lopásgátló népszavazás kezdeményezői azt mondták, az általuk benyújtott és már minden fórumon jóváhagyott két kérdésben a magyar állampolgárok meg fogják akadályozni az állami földeket további széthordását, és azt, hogy az állami vállalatokból hatalmas fizetésekkel lopják ki a közpénzt. Szerintük azonban ennél többről is szól a népszavazás, hiszen mindkét kérdés a rendszer lényegéről, a lopásról szól, így a referendumot egyben az Orbán-Habony rezsim elleni népszavazásnak tekintik.