Súlyos visszaéléseket tártak fel egy kaposvári gyermekotthonban

2016.04.02. 09:27
Súlyos problémákat tárt fel az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egy kaposvári gyermekotthonban. A Magyar Nemzetben bemutatott ombudsmani jelentés komoly jogsértésekről, a gyerekek mozgásának jogellenes korlátozásáról szól, a gyerekek között terrorviszonyok uralkodnak.

A kaposvári Zita Speciális Gyermekotthon túlzsúfolt, az épület és a lakóhelyiségek le vannak rohadva, belül letépett kilincsek, kilyukadt ajtók, vizes falak, széttört bútorok, a gyerekek között pedig általános erőszak a jellemző a jelentés szerint. Az ellenőrzés idején az elvileg 32 lakónak helyet adó intézményből éppen kilencen voltak szökésben. Az engedély nélküli eltávozások oka a dolgozók szerint, hogy a gyerekek „szeretnének együtt lenni a családjukkal”.

Bár az intézmény elvileg nem zárt, a gyakorlatban a bekerülő gyerekeket néha egy egész hónapig nem engedik ki, előfordul, hogy a szüleikkel való személyes kapcsolattartást is megtiltják nekik – derül ki a Magyar Nemzet beszámolójából. Az ombudsmani megállapítás szerint ez az izolációs időszak súlyosan korlátozza a gyerekek személyes szabadságát és törvénytelen is: a gyermekvédelmi törvény ugyanis a 48 óránál hosszabb korlátozását gyámhatósági határozathoz köti, az intézmény azonban nem is kezdeményezett ilyet. Ha máshová költöztetnek egy gyereket, azt csak az utolsó pillanatban, sokszor a költözés napján közlik vele – ezt a dolgozók azzal indokolják, hogy a gyerekekből egyébként gyakran dühöt, kezelhetetlenséget vált ki a költözés híre.

Itt „ütni kell, hogy elfogadjanak” – mondják az intézményben élő, disszociális zavarokkal küzdő gyerekek. Az intézményben teljesen elterjedt a biofű és a dizájnerdrogok használata, a dolgozók szerint sok gyerek kifejezetten felnéz a büntetésvégrehajtási intézményből kikerülő társaikra, ezt pedig nem tudják kezelni. A közelmúltban volt itt egy súlyos szexuális erőszak is, az egyik fiú orális és anális szexre kényszerítette az egyik társát. Az ügyben csak három hét után lett feljelentés, ekkor vették csak fel az orvosi látleletet is, amely ekkor már persze nem hozhatott eredményt. A feljelentést a sértett gyerek később vissza is vonta, „kérdés, hogy mennyire önszántából" – írja a Magyar Nemzet.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az OPCAT-ellenőrzések keretében vizsgálta a kaposvári intézményt. Ezek célja a kínzás és az embertelen bánásmód megelőzése és a szabadságukban korlátozottak jogainak a védelme. Korábban egy hasonló jelentés tárta fel a Merényi pszichiátriájának botrányos viszonyait is – nem sokkal később a kórház osztályát ideiglenesen bezárták. Most az ombudsmani hivatal a jogszabályok módosítására szólította fel a kormányt, konkrétan Balog Zoltánt és Trócsányi László igazságügy-minisztert, mert ma indokolatlanul hosszú ideig korlátozható a gyerekek személyes szabadsága az „otthonokban”.

A teljes ombudsmani jelentés a kaposvári viszonyokról itt elolvasható.