Rákos plakáttal fognak kampányolni a rezidensek és orvosk

2016.04.05. 19:35

Megszereztük azt a plakáttervet, amelyer a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (RESZASZ) készítetett. A szervezet nemrég országos kampányba kezdett Emberi Konzultáció az egészségügyről címmel. Céljuk, hogy az egészségügyben tapasztalható problémákra. Konkrétan arra, hogy Magyarország nemcsak az Európai Unió, hanem még a Visegrádi Négyek átlagához képest is igen keveset fordít GDP arányosan az államilag finanszírozott egészségügyre. "Elemzők szerint a magyar egészségügyi ellátórendszerből legalább éves szinten 600 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy az ágazat ismét a fejlődés útjára léphessen" - olasható a RESZASZ honlapján. 

reszasz rak minta
Fotó: reszasz.hu

"Kiemelt célként jelöltük meg a társadalom támogatásának megszerzését, hiszen ez nemcsak egy bérharc, hanem a biztonságos betegellátásért folyó küzdelem" - mondta az Indexnek Dénes Tamás, a szervezet elnöke. Az aláírásgyűjtés őszig tart, de Dénes szerint kiemelten fontos lenne már áprilisban elérniük a kritikus tömeget, hogy a kormány lássa a 2017-es költségvetés előkészítésekor, hogy a magyar polgároknak fontos az egészségügy, és elvárják, hogy a kormány a problémát súlyának megfelelően, Nemzeti Ügy-ként kezelje. "Nem a rémhírterjesztés, pánikkeltés a cél. A ReSzaSz készen áll a rendszer átalakításában, megújításában aktívan részt venni, de ehhez először politikai döntés és anyagi forrás szükséges. A cél az, hogy mindenki, az állampolgár, a politikus is tisztában legyen azzal, hogy hol tart ma a magyar egészségügy" - mondta Dénes, hozzátéve, hogy a kampány során megosztott információk valós adatok.

A vizuális kampány keretében, az anyagi lehetőségektől függően: óriásplakátok, szórólapok, tömegközlekedési eszközökön és online felületeken akarják terjeszteni az információkat. Az Emberi Konzultáció elindítását a Munkástanácsok Országos Szövetsége támogatja, de a ReSzaSz az emberek támogatását, segítségét is várja.