Erasmus: támogatják a hátrányos helyzetű hallgatókat

2016.04.06. 06:33
Bővülhet az Erasmus-programban részt vevő diákok köre: a jövőben kiegészítő támogatást kaphatnak majd a hátrányos helyzetű hallgatók – közölte a programot koordináló Tempus Közalapítvány az MTI-vel.

A 2015/2016-os tanévben Magyarországról kiutazó Erasmus-ösztöndíjasoknak több mint 20 százaléka részesült szociális támogatásban. A következő tanévtől még több szempontot figyelembe véve támogatják azokat a hallgatókat, akik korábban nem engedhették meg maguknak, hogy külföldön tanuljanak. A hátrányos helyzetű diákok mellett a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók is igényelhetnek kiegészítő támogatást, ezáltal még tovább bővülhet a programban részt vevők köre.

Kitértek arra is, hogy a magyar hallgatók a 2016/2017-es tanévtől a korábbinál magasabb ösztöndíjat kapnak. Célországtól függően havi 400-600 euró támogatásban részesülhetnek, emellett a rászoruló diákok szociális alapon havi 100 euró kiegészítő támogatást is igényelhetnek. A szempontrendszer bővítésétől azt várják, hogy a hátrányos helyzetben lévő hallgatók is egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a programba.

A közlemény szerint a 2016/2017-es tanévben 49 magyarországi felsőoktatási intézményben lesz lehetőségük a fiataloknak arra, hogy részt vegyenek az uniós támogatású Erasmus+ programban, és legalább egy félévig külföldi partnerintézményben tanuljanak, illetve szakmai gyakorlatot végezzenek.

A következő tanévben várhatóan több mint 4100 magyar hallgató vehet részt a programban. Közülük 900-an szakmai gyakorlatukat tölthetik külföldi cégeknél, vállalatoknál vagy szervezeteknél, 3200-an pedig egyetemi tanulmányaikat folytathatják nemzetközi környezetben a program támogatásával.