Ha Szíriából el tudott jönni fél lábbal, akkor a lépcsőn is fel tud menni

„A hazámban egy ismeretlen fegyveres csoport tartott fogva. Úgy vertek a börtönben, hogy a kezeimet hátrakötözték a hátamhoz és a szememet bekötötték. Nem is láttam, hogy kik teszik. Be vagyok ide zárva, és folyamatosan gyötörnek ezek az emlékek. Állandóan újraélem őket és éjszaka nem tudok aludni. Ha elalszom, rémálmokra ébredek. Miután felébredek, letaglóz, mint egy áramütés, hogy ismét börtönben vagyok, és rettegek, hogy megint bántani fognak” – egy iraki férfi szavai ezek, akit Magyarországon menekültügyi őrizetben tartottak.

Az Európába érkező menedékkérők jelentős része kínzás áldozata. Arányuk különösen magas azok között, akik valamilyen fegyveres konfliktus vagy háború sújtotta régióból indultak útnak, például Afganisztánból, Szíriából vagy Szomáliából. A kínzások áldozatainak sürgős segítségre lenne szüksége, kezdve a korai felismeréstől, a szakszerű orvosi kezelésen, a pszicho-szociális és jogi támogatáson keresztül a teljes rehabilitációig. Ezekből azonban szinte semmit nem biztosít nekik a magyar menekültügyi rendszer.

Magyarországon a Cordelia Alapítvány az egyetlen szervezet, amely húsz éve foglalkozik a kínzáson átesett menekültekkel. Az alapítvány munkatársai, a pszichológusok, pszichiáterek és a tolmácsok folyamatosan ingáznak Budapest és az ország befogadóállomásai között, és egyszemélyes, illetve csoportfoglalkozások keretében végzik a terápiát. A tolmácsoknak nagyon fontos szerepük van, gyakorlatilag velük együtt történik a terápia.

“Elengedhetetlen egy ilyen interakcióban, hogy az anyanyelvén tudjon megszólalni a páciens, hiszen így tudja a legjobban elmondani a problémáját. Persze felmerül a kérdés, hogyan lehet egy harmadik fél bevonásával pszichoterápiát végezni? A mi tolmácsainak nem a hagyományos tolmácsképzésen vesznek részt, hanem a Cordelia szakemberei készítik fel őket a különleges szituációra, ami vár majd rájuk” – mondja Barna Mária az alapítvány pszichológusa. A beszélgetésen ott van Sasha, az agfán tolmács is, aki majdnem az összes keleti nyelven tud beszélni, ha kell. De van arab és szomáliai nyelven értő munkatársuk is.

“Nagyon sok olyan emberrel találkozunk, aki attól a pillanattól kezdve, hogy eljön otthonról, hónapokig nem találkozik egy emberi reakcióval, gesztussal. Amikor először leülünk beszélgetni velük, és megszólal az anyanyelvükön a tolmács, az az első élményük, hogy valaki nem sorszámként, hanem emberként kezeli őket” – mesélik a Cordelia munkatársai.

Ezek az emberek nagyon sérülékenyek, otthon kell hagyniuk a családjukat, el kell hagyniuk a szülőföldjüket, bizonytalan a jövőjük, nem szólnak hozzájuk gyakran még angolul sem, csak várnak, hogy mi lesz velük, miközben érdemi információt senkitől sem kapnak. A folyamatos információhiány vagy a téves információk tömkelege a szorongás olyan szintjét okozhatja, amit ép ésszel nagyon nehéz kibírni.

Tovább rontja a kínzáson átesett menekültek helyzetét, amikor a börtönre nagyon is emlékeztető körülmények közé kerülnek, például idegenrendészeti vagy menekültügyi őrizetbe, mint ahogy a cikk elején idézett iraki férfi is. “El tudjuk képzelni, hogy milyen érzés lehet annak az embernek, akit korábban a hazájában börtönbe zártak, meg is kínoztak, most úgy élni, hogy rácsok vannak az ablakon, az őrökön bakancs, gumibot és egyenruha. A debreceni táborban volt rá példa, hogy egészen pici gyerekek kaptak sokkot, amikor az őrök vicsorgó farkaskutyákkal jelentek meg, de nem járt jobban az a menekült család sem, akikre hajnali négykor törték rájuk az ajtót, ellenőrizni, hogy nem bújtatnak-e valakit – meséli Barna Mária.

A menekültügyi őrizetet akkor rendelik el, ha a menedékkérő például egy korábbi eljáráskor ismeretlen helyre távozott, nem működött együtt a hatóságokkal, megszegte a kijelölt helyen tartózkodás szabályait. A menedékkérők számára biztosított az épületen belüli szabad mozgás, azonban a létesítményt az eljárás alatt nem hagyhatják el. A menekültügyi őrizetet a bíróság 60 naponta vizsgálja felül, de legfeljebb 6 hónap időtartamra rendelheti el.

A kínzási módoknak csak az emberi gonoszság szab határt, mégis vannak olyan jellemző, visszatérő esetek, amikkel az alapítvány tagjai rendre találkoznak a terápiákon. A nőknél a nemi erőszak gyakori, a férfiaknál az üvegbe ültetés, vagy az áram testbe vezetése. De találkoztak már olyan menekülttel is, akinek a nemi szervét ütlegelték, kábellel ütötték, autókerékbe ültetve verték, a talpát verték, vagy pszichésen kínozták. Ilyen például, amikor azzal fenyegetve kényszerítik őket a beszédre, hogy szemük előtt erőszakolják majd meg az anyjukat, nővérüket.

A pszichés kínzás másik gyakori formája, az ál kivégzések, amikor az illetővel elhitetik, hogy meg fog halni, aztán mégsem ölik meg. Elsütik a füle mellett a fegyvert, vagy zsákot húznak a fejére, elmondatják vele az utolsó kívánságát, aztán mégsem végzik ki. Ezt eljátsszák akár háromszor-négyszer is. A kínzáson átesett menekültek mellett nagyon sok olyan is van, akit másodlagos kínzástúlélőnek hívunk. Ők azok, akik szerettüket, közeli hozzátartozójukat látták megkínozni vagy meghalni. Erre példa az a menekült, akinek a szeme láttára húzták le egy barátjáról borotvapengével a bőrt.

Az alapítvány nemrég készült el egy, a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen készített tanulmánnyal, amiben azt vizsgálták egy éven keresztül, hogy traumatizált, kínzáson átesett menekültek milyen körülmények között élnek a magyarországi őrzött intézményekben. Bejártak az intézményekbe, beszéltek az ott élőkkel, ott dolgozókkal, tapasztalataik pedig azt mutatják, hogy súlyos hiányosságok vannak a rendszerben. Gyakorlatilag nincsenek tekintettel rá, hogy ha pszichésen súlyosan sérült menekültről van szó, lehetőleg nyílt táborba kerüljön, ne őrzöttbe, ahol minden valószínűség szerint csak tovább romlik majd az állapota. De a fizikai állapot sem mindig érdekli az ott dolgozókat. A tanulmány itt említi annak a szíriai férfinak az esetét, akinek fél lábát amputálták, mégis egy olyan őrzött szállásra rakták, ahol csak lépcsőn tudta megközelíteni a szobáját. Az intézmény egyik dolgozója a probléma felvetésére ezt reagálta:

Ha Szíriából el tudott jönni idáig fél lábbal, akkor most is fel fog tudni menni a lépcsőn”.

További hiányosságok a tanulmány szerint, hogy:

• nincs megfelelő tájékoztatás
• korlátozzák a külvilággal való kapcsolattartást
• a menekülteknek gyakran senki sem mondja el, számukra érthető  módon és nyelven, hogy miért is kerültek őrizetbe, sem azt, hogy ez meddig fog tartani. Sokan azt sem tudják, pontosan hol vannak, azt hiszik, hogy börtönbe kerültek
• a menekültügyi őrizetben dolgozóknak gyakran nincs még alap angoltudása sem
• a menekültek soha nem tarthatják meg a mobiltelefonjukat
• korlátozott az internet használat, van, hogy mindössze egyetlen asztali gép jut száz emberre, az is annyira lassú, hogy egy Facebook üzenetet is képtelenség megírni
• nincsenek pszichológusok és pszichiáterek
• nincs speciális képzés azoknak a szakembereknek, akik ezekkel az emberekkel napi kapcsolatban vannak, nincsenek államilag finanszírozott érzékenyítő tréningek például az őröknek, vagy az egészségügyi szakembereknek.