A Simicska-háború után szállt rá a NAV Habony Árpádra

2016.04.08. 10:50
  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szokatlan önállósodásának köszönhetően derült ki, hogy Habony Árpád nagy összegű baráti kölcsönökből tartotta fenn luxus életszínvonalát.
  • A médiavállalkozóvá lett egykori Fidesz-tanácsadó jövedelmeit 2015 tavaszán vizsgálta meg az adóhatóságPont ekkor durvult el az Orbán-Simicska háború.
  • Csakhogy ha valaki kölcsönre hivatkozik egy vizsgálatban, jellemzően azt is vizsgálni kezdi a NAV, aki azt nyújtotta. Tombor András és Andy Vajna, Habony Árpád hitelezői azonban nem kívántak válaszolni az ezt firtató megkeresésünkre.

A NAV – egy ellenzéki politikust is megelőzve – saját hatáskörben indított el egy vagyonosodási vizsgálatot Habony Árpád ellen, jóllehet az elmúlt években nem nagyon forszírozott olyan vizsgálatokat, amelyek kormányoldali VIP személyiségek anyagi ügyeiben vájkáltak volna.

Különösen nem olyanéban, akinek a bevételei hosszú idő óta izgatják az ellenzéket is.

Habony esetében a vizsgálat mégis megindult, és megállapították, hogy 2009 és 2013 között összesen több mint 50 millió kamatmentes magánhitelt kapott Andy Vajnától és Tombor Andrástól. A vizsgálatot, amelynek tartalmát csütörtökön a 444.hu hozta nyilvánosságra, 2015 elején folytatták le, abban az időszakban, amikor még a Simicska emberének tartott Vida Ildikó állt a hatóság élén.

És amikor a nyilvánosság előtt is kitört az Orbán-Simicska-háború.

Habony nekiment Simicska médiájának

Akkoriban azzal voltak tele a hírek, hogy Simicska Lajos milliárdos több fronton is összetűzésbe keveredett régi barátjával, a miniszterelnökkel, a kormányzat pedig gőzerővel folytatja a „simicskátlanítást” a közigazgatásban, a gazdaságban és a médiában (az azóta kiteljesedő háború tíz frontját ebben a cikkünkben szedtük össze). 2015 februárjában az a korábban teljességgel elképzelhetetlen dolog is megtörtént, hogy az üzletember – többek között az Indexnek nyilatkozva – „gecinek” nevezte Orbán Viktort.

Minderre azután került sor, hogy Simicska médiabirodalmának több vezetőjét Habonyék „átállították" magukhoz: Liszkay Gábor és társai otthagyták a Magyar Nemzet-Hír TV-csoportot, és megpróbáltak minél több munkatársat magukkal vinni.

2015 tavaszán háborúskodás fő terepe a média lett. Áprilisban már a nyilvánosság is tudott róla, hogy eldőlt: a kormányzat leváltja a nadrágtartós médiavállalkozó újságjait, és helyére egy új sajtóbirodalmat épít. Az új sajtóbirodalmat pedig Habony Árpádra bízzák vezetésével, akinek komoly része volt a háborúskodás kirobbanásában. Kegyvesztett lett a Magyar Nemzet, pedig a jobboldali szimpatizánsok táborában alapvető véleményformáló szerepe volt, és megszületett a terv egy új politikai napilap indítására, valamint a leendő Orbán-hű médiát összefogó Modern Media Group megalapítására.

A 140 milliós alaptőkéjű cég tulajdonosai 50-50 százalékban Habony Árpád és Győri Tibor lettek, a híradások szerint Habony 45 millió forintot tett bele. 

Majd a NAV-ot is simicskátlanították

A simicskátlanítás néhány hónappal később, 2015 nyarán Vida Ildikót is elérte, le kellett mondania a NAV éléről. Kárpótlásul Simicska Lajosnál kapott felügyelőbizottsági tagságot az agrárbirodalmának központi cégében, a Mezort Zrt.-ben (Simicska 2000-es évek eleji adóhatósági elnöksége idején Vida volt az akkor még APEH-nek hívott szervezet alelnöke). 

A Simicska és Habony közötti ellentétek ezt követően csak fokozódtak. A két kör még durvábban ütközött a Tv2 tulajdonlása miatt, ráadásul ezt a csatát is a Habony-Vajna páros nyerte.

Habony eleve nem volt népszerű figura Simicskáéknál, de a médiabirodalom alapítói szerepkörével még inkább kihúzta a gyufát.

A Modern Media Group megalapítása kapcsán másnak is eszébe jutott, hogy vagyonosodási vizsgálati kezdeményezzen. Először a PM-es Barabás Richárd, majd az Együtt pártelnöke, Szigetvári Viktor fordult az adóhatósághoz, hogy Habony Árpád esetében nem lehet magyarázatot adni arra, miből alapította meg a médiacéget, hiszen előtte fizetett kormányzati pozíciója sem volt, és olyan cégben sem bírt érdekeltséggel, amely jövedelmet termelt volna. A vizsgálat mégsem Barabás vagy Szigetvári kezdeményezésére indult, hiszen mint utólag a 444.hu cikkéből kiderült: az addigra már megkezdődött.

A NAV tehát önszorgalomból indított vizsgálatot Habony ellen, éppen akkor, amikor az Orbán-Simicska háború eldurvult.

Amit vagyonosodási vizsgálatként szoktak emlegetni, leggyakrabban egy adóhatósági szja, eho, vagy különadó-ellenőrzést jelent, és korábban jellemzően vagy egy rosszakaró bejelentése után, vagy más hatóság bejelentésére indult – de olyan is előfordult, hogy egy másik adózó vizsgálata közben került látótérbe valaki. Lényege, hogy ha az adózó vagyongyarapodásával, vagy az életvitelére fordított kiadásával nincs arányban a bevallott jövedelme, az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapíthatja meg.

Vajna, Habony, dwa bratanki

A vizsgálat eredménye arra világított rá, hogy a kormányzat körül van egy sűrű személyes kapcsolatokon alapuló, egzisztenciálisan összefonódó kör. Habony nagylelkű hitelezői, Andy Vajna és Tombor András mindketten fontos háttérfigurái ennek a körnek.

Habony Árpád 2009 nyarán 20 millió forintot kapott kölcsön Tombor Andrástól, kamatmentesen, 7 évre. Elvileg Habonynak legkésőbb idén nyáron kell megadnia a pénzt. Tombor Andrásnak közös társasháza volt Giró-Szász András, korábbi kormányszóvivő-miniszterelnöki tanácsadóval, sőt közösen keveredtek bele az MDF lehallgatási botrányába is, az utóbbi időben pedig mindketten Lázár János környezetében mozogtak. Giró-Szász a Századvég egyik befolyásos vezetője volt, de annak a társaságban több tagjával, Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Heim Péterrel együtt dolgozott Habony is.

Kamatot a másik hitelező, Andy Vajna sem kért. Ő először 2010 őszén nyitotta meg a pénztárcáját, pontosan azelőtt, hogy a filmproducert Orbán Viktor filmügyi kormánybiztossá nevezte volna ki. Vajna akkor 100 000 dollárt adott valamivel több mint öt évre kölcsön, tavaly szilveszterig. Ezt elvileg egy összegben kellett Habonynak visszafizetnie. Aznapi árfolyamon ez közel 23 millió forint volt, vagyis hasonló összeg, mint amit előző évben Tombor adott Habonynak. 2013 őszén Vajna ismét kamatmentesen adott kölcsönt Habonynak, ezúttal 50 000 dollárt, ami akkoriban mintegy 11 millió forintot ért. Ezt a kölcsönt is 2015 végéig kellett Habonynak megadnia.

Habony Árpád és Andy Vajna egy fekete kisbuszban, az RTL Klub felvételén
Habony Árpád és Andy Vajna egy fekete kisbuszban, az RTL Klub felvételén

Az elmúlt öt évben filmügyi kormánybiztossá, kaszinótulajdonossá és médiamogullá előléptetett Vajna sülve-főve együtt mozog Habonnyal. Jó ideig Habony exfelesége, Kaminski Fanny Rogán Antal sajtósaként építette Vajna kormányközeli imázsát. Vajna Tv2-jében pedig gazdasági igazgatóvá nevezték ki azt a Halkó Gabriellát, aki korábban fizetést adott Habonynak, miután megkapta az MTV legjobban fizető gyártási megrendeléseit.

Az offshore király Vajnának nem hiányozhat a kölcsön

Andy Vajnának rengeteg gazdasági érdekeltsége van Magyarországon, éttermektől filmstúdiókon és kaszinókon át legújabban a TV2-ig, no meg egy fánküzletig. Az egyre növekvő, bonyolult cégbirodalom mellett Luxemburgban, Curacaóban és az Egyesült Államokban is vannak cégei, amik körbetulajdonolják egymást. A filmforgalmazó Intercom Zrt., ami egészen kormánybiztosi kinevezéséig Andy Vajna érdekeltsége volt, 1999-től 2015 novemberéig ténylegesen a Magyar Enterprises nevű cég, 2015 novembertől december végéig pedig a Valdi Corporation nevű cég tulajdonában volt. Mindkét vállalat a Venezuela partjainál fekvő, adóparadicsomnak számító Curacao szigetén van bejegyezve, és az Átlátszó kutatása szerint mindkettő Andy Vajnához köthető.

Szintén a Magyar Enterprises volt Habony Árpád egyik kedvenc éttermének, a Nobunak a tulajdonosa 2015 februárjáig, amikor átkerült az AV Investment Kft-hez. Az AV Investments a Céginfó adatai szerint most már egyszerűen Andrwe G. Vajna nevén van (tulajdonos még benne Vajna amerikai produkciós cége, a Cinergi Pictures Entertainment), 2014-ig viszont az USA saját adóparadicsomában, Delaware államban bejegyzett AGV Investments LLC. tulajdonában volt, 2015 májusáig pedig egy másik amerikai cég, a nevadai Airborne Charter Inc. volt a tulajdonos. ezek a cégek szintén Vajnához köthetők.

A Vajna-kaszinókat üzemeltető Las Vegas Casino Kft. pedig a luxemburgi Las Vegas Casino nevű cég tulajdona, ami a szintén luxemburgi AV Investments tulajdona, ami a magyarországi AV Investments Kft tulajdona.

Ma már nem biztos, hogy vizsgálnák Habonyt

Néhány éve még simán indulhatott vagyonosodási vizsgálat például egy-egy nagymértékű tagi kölcsönnél, drága ingatlan-, vagy autóvásárlás után, illetve akkor, ha az illető bankszámlájára folyamatos nagyobb készpénzes befizetések jönnek adózatlan jövedelemből. Ezen kívül egyébként a minimálbért bevallók, vagy a tartósan veszteséges vállalkozók is gyakran a NAV célkeresztjébe kerültek.

Habony NAV-vizsgálata óta viszont érdekes módon már szűkítették is azoknak az eseteknek a körét, amikor a hatóság viszonylag könnyen vizsgálhatta valakinek a vagyonosodását.

Az adóhatóságnak a vagyonosodás ellenőrzésekor tekintettel kell lennie az elévülési időre, ami 5+1 évet jelent – a 2015-ben indult vizsgálat ezért nyúlhatott vissza legfeljebb 2009-ig. Pontosabban vizsgálódhat a NAV korábbi évek adataiban is, de azokra az évekre már nem állapíthat meg adóhiányt. A vagyonosodási vizsgálat az adózónak azért elég kellemetlen, mert a bizonyítási teher részben megfordul, az adózónak kell bizonyítania, hogy a vagyonának a növekedése legális forrásokból származik, és azután nem is kellett adózni.

Az ellenőrzés a megbízólevéllel indul, az első személyes adóhatósági találkozáskor pedig a revizor feltehet az adózónak egy kérdéssort, ami tulajdonképpen a vizsgálat alapját képezi. A vizsgálatban a NAV lekérheti a bankoktól a bankszámlaadatokat - sőt erre elvileg már a vizsgálat megindítása előtt lehetősége van - megnézi a nyilvántartásokban a gépjárműveket, ingatlanokat, cégeket, adott esetben a vizsgálatot ki lehet terjeszteni akár élettársra, házastársra, gyerekre is.

Csakhogy akkor, ha valaki kölcsönre hivatkozik, jellemzően azt is vizsgálni kezdik, aki azt nyújtotta,

ha pedig külföldi forrásra hivatkozunk, az ügy egészen elhúzódhat, mert a NAV külföldi adóhatóságokkal kezd adategyeztetésbe.

Nagyjából két eset képzelhető el egy ilyen vizsgálat során. A hatóság ellenőrei vagy egyes adókötelezettségeket ellenőriznek, vagy a bevallást vizsgálják utólagosan. Az első lényegében egy bizonylatellenőrzés, a másik egy kicsit komolyabb dolog, itt adómegállapítást is tehet a NAV. De ha az adókötelezettségek vizsgálatánál eltitkolt jövedelemre utaló adatokat találnak, a vizsgálat akkor is átfordul a bevallás utólagos vizsgálatába.

Untitled-1.gif
Fotó: szarvas

Ha a vizsgálatban a NAV adómegállapítást tesz, azaz, úgy találja, hogy az illető nem fizetett be elég adót, akkor nem csak az adót kell utólag befizetnie, hanem adóbírságot is, ami jellemzően az adóhiány fele szokott lenni, illetve ráverik még a késedelmi pótlékot is, ami az MNB-alapkamat kétszerese.

Habony Árpád vagyonosodási vizsgálata esetében nem tudunk semmiféle bírságról, büntetésről.

Megkérdeztük Andy Vajnát és Tombor Andrást is, hogy Habony NAV-vizsgálata után őket is kereste-e a hatóság a kölcsönök leellenőrzése miatt, de egyiküktől sem kaptunk választ.