Herman
1 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Nem lép ki a koalícióból a KDNP

2016.04.11. 14:59

A korábbiakban közöltekkel ellentétben nem nemmel fog szavazni a holnapi szavazáson a KDNP frakciója, hanem tartózkodni fognak - derült ki Semjén Zsolt és Harrach Péter közös sajtótájékoztatóján.

Ez egy udvarias nem

- mondta a KDNP elnöke. Semjén szerint ugyanis teljesültek azok az elvárások, amelyeket a törvénnyel szemben támasztottak, a közepes méretű boltok felé tolódott el a kereslet, nem nőtt az ágazatban az elbocsátások száma, nőtt a kiskereskedelmi forgalom 5,7 százalékkal.

Ugyanakkor a társadalmat nem tudtuk meggyőzni a a KDNP  a szabad vasárnapot biztosító törvény pozitív hozadékairól

- ismerte el Semjén, hozzátéve, hogy nem adják fel, továbbra is kiállnak a szabad vasárnap mellett, és ha nem is most, de néhány éven belül újra megpróbálják biztosítani azt.

Harrach az Index kérdésére elmondta, nem merült fel, hogy kilépnének a koalícióból, nem érzik úgy, hogy árulást követett volna el a Fidesz. A kisebbségi koalíciós partner tudomásul veszi azt, hogy bizonyos szempontokat figyelembe kell venni, például hogy mindenképp elkerüljék el a népszavazást. Semjén szerint minek kellene azt megtartani, amikor egyértelmű, hogy mi lenne a vége.

A párt szerint már a kérdés is rosszul lett volna feltéve, ezért a népszavazás káoszt okozott volna. Harrach szerint a valóságot jobban tükröző kérdés az lett volna, hogy

akar-e Ön több százezer embert dolgoztatni a kiskereskedelemben, lehetetlenné téve, hogy ők a vasárnapot a családjukkal töltsék.

A párt vezetői szerint nem a Fidesz és a KDNP között volt nézeteltérés a kérdésben, hanem a Fideszen belül is vegyesen voltak az álláspontok.