Deutsch: Életszerűtlen, amivel Kiss László védekezik

2016.04.14. 07:04

Nem tartom életszerűnek, hogy valaki, aki a hatvanas évek elején részese volt egy ilyen büntetőeljárásnak, miközben – mostani elmondása szerint – megalapozatlannak tartja az ítéletet, azóta egészen a mai napig nem tett semmit sem az égegyadta világon a perújrafelvétel érdekében

− mondta Deutsch Tamás Kiss Lászlóról a Figyelőben a vele készült interjúban. A fideszes politikus szerint helyesen döntött Kiss László, amikor lemondott az úszók szövetségi kapitányi tisztéről, sőt, sokkal hamarabb meg kellett volna tennie. „Magától értetődően minden jóakaratú, normálisan gondolkodó ember mélyen megveti a nemi erőszakot. Az egy undort keltő cselekedet, ami valójában megbocsáthatatlan egy egészséges közösségben. A kialakult helyzetben nem lehetett más elfogadható döntést hozni, mint amit Kiss László végül meghozott" − mondta.

1962. február 17-én a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, volt úszókapitányt. Másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek. Az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott, húsz és fél hónap után szabadult. Később a Spartacus vezetőedzője lett.

Kiss először arról beszélt az ügy kirobbanása után, hogy soha nem hallgatta el a történteket, soha nem tudott és nem is fog túllépni rajtuk. Bűne ellenére élt második esélyével, és a közeg túllépett a múltján. Gyárfás Tamás és az úszószövetség először kiállt Kiss mellett, ám miután az úszókapitány lemondott, a szövetség elnöke már helyeselte a lépést. Kiss múlt heti közleményében ugyanakkor tagadta a peranyagban foglaltakat. „Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" − írta.

Deutsch Tamás szerint Gyárfásék első kiállása Kiss mellett helytelen volt, az utólagos teljes tagadás pedig visszás Kiss részéről így 55 év után. A fideszes politikus szerint az is rossz, hogy valójában soha nem beszélt erről Kiss, pedig megtehette volna:

Volt például egy sportműsor a kilencvenes években, Sport-múzeum volt a címe, amelyben nagyinterjúk készültek neves sportolókkal, edzőkkel. No, ez egy ilyen alkalom lehetett volna. Szomorú, de egyetlen interjújában sem beszélt, még utalásszerűen sem a történtekről.

A kérdésre, hogy az 55 éves ügy mostani kirobbantása mögött Gyárfás elleni támadásra kell-e gondolni, Deutsch azt mondta:

Jogos a gyanú

− de hozzátette, gyűlöli az összeesküvés-elméleteket. A kialakult helyzetben az olimpiai felkészülésnek mindenesetre Kiss lemondása tette a legjobbat.