Betört a General Electric gyárába egy volt munkás, majd meghalt

2016.04.14. 11:57 Módosítva: 2016.04.14. 22:28

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután meghalt egy fiatalember a General Electric ózdi gyárának területén. A vállalat egyik volt dolgozója egyelőre nem tisztázott körülmények között halt meg.

A Boon.hu úgy tudja, hogy a férfi feltehetően ittas állapotban, vagy kábítószer fogyasztása után behatolt az üzem területére, ahol a biztonsági őrök feltartóztatták, majd meghalt.

A 22 éves fiatalember állítólag az őrökkel keveredett verekedésbe a cég telephelyén Ózdon, április 13-án, értesült az Index egy olvasójától.

„A férfi halálával összefüggésben igazságügyi orvosszakértő szakértő bevonására is sor került az eljárásban” – válaszolta az Index kérdésére a rendőrség, akik közölték, hogy a szakvélemény még nem készült el, így további információ az üggyel kapcsolatban nem adható ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport