Lázár tavaly négymillióért tankolt

2016.04.15. 09:01

3,99 millió forintba került Lázár János szolgálati autójának tankolása tavaly - derítette ki a Népszabadság a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által megküldött adatokból. A bruttó 3,99 millió forinttal a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csúcstartó a tárcavezetők, az államtitkárok és a helyettes államtitkárok között.

Ezek szerint Lázár 130-140 ezer kilométert mehetett a szolgálati autójával tavaly, azaz akár 360-szor megtehette a munkahelye és lakása közti utat, tehát szinte minden nap ingázott Budapest és Hódmezővásárhely között. A 360-as szám nem tűnik valószerűtlennek, hiszen kinevezése után sem költözött a fővárosba a családja, minden nap hazajár. A szabályozás nem tiltja a szolgálati autó magáncélú használatát a Népszabadság cikke szerint.

A listán utána következik Seszták Miklós fejlesztési tárcavezető, akinek autójába 1,89 millióért tankoltak. A politikusok tankolási toplistáját itt nézheti meg

Az állami vezetők szolgálati autó­flottájukba összesen 149 millió forint értékben tankoltak 2015-ben. Ebben az összegben nincs benne azoknak az üzemanyagköltsége, akiknek nem a KEF biztosítja a gépkocsit. Ezért nem a főigazgatóság tartja nyilván a miniszterelnök, Orbán Viktor, Pintér Sándor és Simicskó István autós költségeit. Ők kiemelten védett állami vezetők, akik szállításáról és biztonságáról  a TEK, a belügy és a honvédség saját hatáskörben gondoskodik.

A 143 szolgálati autót használó állami vezető közül heten tankoltak kétmillió forint felett, közülük öten dolgoznak a Miniszterelnökségen, ketten a fejlesztési tárcánál.

Rogán naponta nyolcszor ment haza? 

A legkevesebbet Rogán Antal kocsijába tankolt a főigazgatóság adófizetői pénzből 170 ezer forint ment a kisbuszába. Igaz, ő tavaly összesen 74 napot, ebből 52 munkanapot volt hivatalban. Ez alapján 5900 kilométert tehetett meg 2015-ben, ami átlagosan napi 80, munkanaponként 103 kilométeres táv lenne. Rogán a második kerületi Pasa parkban lakik, munkahelye és parlamenti képviselői választókerülete is a Belvárosban található. Ebből a miniszter naponta nyolcszor is megtehette oda-vissza az utat lakása és munkahelye között.

A kormányzati politikusok egy része tavaly áprilisban, május elején lecserélte a szolgálati autóját, kivéve Rogán, aki kinevezése óta ugyanazt az autót­ hajtja.

(A Népszabadság a Skodák (8 liter/100 kilométer), Multivanok (8,8 liter), illetve az Audik (6,7 liter) teszteken mért átlagos fogyasztását vette alapul.)