Gusztáv
-7 °C
-1 °C

A kopaszok és Erdősiné kísérőjének híváslistája elárulná, ki volt a balhé főszervezője

2016.04.20. 16:43

Másfél hónapja nyomoz a rendőrség a Nemzeti Választási Iroda előterében akciózó kopaszok ügyében.

A vasárnapi botzár ügyében azóta nagyot fordult a világ, de február 23-án még az volt a helyzet, hogy egy kopaszokból álló társaság foglalta el az NVI előterét, és megakadályozta Nyakó Istvánt, az MSZP képviselőjét, hogy időben leadhassa a nyitva tartását támogató népszavazási kezdeményezését. A társaság az akkor készült videófelvételeken jól láthatóan Erdősi Lászlónét és kísérőjét segítette, akik egy ellentétes értelmű népszavazási kérdésére tudták így gyorsabban rányomni az időpecsétet.

A „választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt” elrendelt nyomozás eddigi eredményeiről nem hoztak nyilvánosságra információkat a rendőrök, ezért Nyakó István szerdán feljelentéskiegészítést adott be a BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés elleni Főosztályára.

A szocialista politikus szerint az NVI kameráinak felvételei alapján egyértelmű, hogy a kopaszok és Erdősi Lászlóné összejátszottak. Nyakó – miután végignézte a felvételeket – azt a következtetést is levonta, hogy az akciót előre eltervezett és végig irányított módon hajtották végre. Ezért szerinte jogos a kérdés, hogy ki, vagy kik készítették elő és szervezték, ki, vagy kik hangolták össze, ki, vagy kik irányították az akciót? További kérdés, hogy ki volt a megrendelő, illetve hogy az elkövetőket segítették-e állami intézmények?

A kérdések megválaszolását nagyban segítené, ha a rendőrség megnézné Erdősiné segítője, Varró Ádám, valamint néhány kopasz híváslistáját.

A beadvány felhívja a hatóság figyelmét, hogy a kopaszok, valamint Varró Ádám az NVI-s videófelvételek tanúsága szerint folyamatos telefonos kapcsolatban voltak valakivel/valakikkel.

A kapcsolattartás nyomon követhető azokban a kritikus pillanatokban, amikor nem várt fordulatok álltak be a nap eseményeiben, ezért a társaság tagjai eligazítást igényeltek.

Nyakó felsorolja az eseteket és a keresendő időpontokat is a rendőrök számára.

A kopaszok vélhetően nem tudtak Varró érkezéséről, őt csak egy gyors reggeli telefonbeszélgetés után engedték be az NVI előterébe Erdősiné után.

Hasonló telefonálgatás kezdőtött 11 után is, amikor megnyílt a lehetőség a népszavazási kérdések leadására. Varró Ádám 11 óra 35-kor kapott egy hívást, ezt követően lépett a pecsételőgéphez, majd a blokkolás utáni pillanatokban szintén telefonon tájékoztatott valakit az akció sikeres befejezéséről.

„Ezek alapján alaposan feltételezhető, hogy a híváslistákból kiderül, hogy ki/kik volt/voltak a bűncselekmény operatív irányítója/irányítói, és a további híváslistákból, kapcsolati hálóból el lehet jutni a megbízó/megbízókhoz is” - írta az MSZP-s politikus a feljelentéskiegészítésében.

Mint ismert, az Index röviddel a februári események után megírta, hogy Varró jól ismeri Kubatov Gábor titkárát, Kindlovits Mátét, mivel mindketten ugyanabba az iskolába, a Pál Apostol Katolikus Gimnáziumba jártak, osztálytársak voltak. Ugyanabba az osztályba járt Sipos Bence, a Fradi kommunikációs titkára is. A 15-20 fős kopasz társaság tagjairól készült fényképek alapján pedig jó néhányuk beazonosítható, hogy a Fradi biztonsági cégének dolgoztak.