Az ellenzék szerint sincs alternatíva a Fidesz mellett

2016.04.20. 23:37

Nagyjából egyetlen dologban értettek egyet az ellenzéki pártok a Röjtökmuzsajon, 31. alkalommal megtartott vezérigazgató-találkozón, mégpedig abban, hogy bár jelenleg nincs alternatíva a kormányzó Fidesz mellett, de a 2018-as választásokig el kell érni, hogy az emberek ne a jelenlegi kormánypártra szavazzanak.

Sőt, a szerdán a Jobbik tisztújítása kapcsán kisebb vihart kavaró Vona Gábor szerint nem is fognak a Fideszre szavazni, amit tavaly tavasz óta érez a választókon, csak időközben az "egyfajta belpolitikai felmentő seregként" érkező migránsok elfedték egy ideig ezt a folyamatot. A Fideszt viszont csak a második helyről lehet majd legyőzni, mondta a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint pont az ezen a helyen álló párt elnöke.  „Nem az a kérdés, hogy kormányra kerül-e a Jobbik, hanem az, hogy mikor” - idézi Vonát az MTI.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke ma már illiberális rezsim működik az országban, de az időközi önkormányzati választások alapján látszik, a baloldali ellenzék egyelőre nem tekinthető igazi kihívónak. Ugyanakkor Szigetvári szerint a Jobbik ugyanabba a zsákutcába vinné Magyarországot, amibe a Fidesz.

Az LMP társelnöke, Schiffer András ugyanoda lyukadt ki, mint Vona: szerinte is kérdéses, meddig tudja a Fidesz a migránsválsággal elfedni a hibáit. Az időközi választások kapcsán viszont optimistább volt társainál, Schiffer szerint ugyanis ha van megfelelő alternatíva, a választók azt jelzik is.

Szigetvári kiemelte, hogy míg 2014-ben majdnem beletörtek abba, hogy megoldják a szövetségek jelentette kihívásokat, addig 2018-ban már nem lesznek ilyen szerepre utalva, de nyitottak minden működőképes együttműködésre. A Jobbik és az LMP viszont egyedül indulna a választásokon, hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen.

A beszélgetésen részt vett Gulyás Gergely, az országgyűlés fideszes alelnöke is, aki szerint az oktatás és az egészségügy határozza majd meg a napi politikát a következő választásokig. Gulyás megvédte az oktatás központosítását, de nem a Klik létrehozását, aminek a „működésébe kódolva volt a hiba”. Az egészségügy egyik fő problémájaként a valamivel 60 év alatti átlagéletkort nevezte meg a háziorvosok között.