Kijöhetnek a börtönből a brókerbotrány vádlottjai

2016.04.22. 16:32

Jogerősen házi őrizetre módosította a Buda-Cash-ügy eddig előzetes letartóztatásban lévő két gyanúsítottja elleni kényszerintézkedést pénteken a Fővárosi Törvényszék, két másik gyanúsított házi őrizetét pedig meghosszabbította.

A bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben V. Péter és T. Péter Árpád óvadék megállapítását indítványozta az előzetes letartóztatásról döntésre jogosult bíróságnál. A bíróság 15-15 millió forintban állapította meg az óvadék összegét, egyidejűleg elrendelte V. Péter és T. Péter Árpád házi őrizetét.

A házi őrizet előírásainak betartását a rendőrségnek a két férfi mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőriznie. A terheltek az óvadék megfizetésének igazolása után helyezhetők házi őrizetbe az előzetes letartóztatásból. Ugyanebben a büntetőeljárásban a bíróság meghosszabbította P. Zoltán és Gy. János házi őrizetét az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatalának időpontjáig.    

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. A rendőrség az ügyben csalás és a számvitel rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A gyanú szerint a brókerek négy bankot és azokon keresztül kisbefektetők ezreit károsították meg mintegy 60-65 milliárd forinttal. 

Tavaly március 9-én több helyszínen egy időben tartottak házkutatásokat. Tíz embert állítottak elő, egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrség négy ember előzetes letartóztatását kezdeményezte, közülük akkor a Fővárosi Törvényszék V. Péternek, Gy. Jánosnak és T. Péter Árpádnak, a Buda-Cash vezérigazgatójának és két vezérigazgató-helyettesének az előzetes letartóztatását rendelte el.

Eredetileg 11 embert gyanúsítottak meg, közülük hattal szemben - bizonyítottság hiányában - a nyomozást megszüntették. A vádlottakat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolják. Az okozott kár összességében 115 milliárd forint.