Orbán: Nyugdíjasként is politikával foglalkozom majd

2016.04.22. 16:55 Módosítva: 2016.04.22. 17:35

Ki vagyunk szolgáltatva Törökországnak címmel Orbán Viktorral készített interjút a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap. A magyar kormányfő azt mondta, az EU kiszolgáltatott Törökországnak, főleg anyagilag, és „az ilyesmi sosem jó”, mert így egy EU-n kívüli hatalom kezébe kerül az EU biztonsága.

Vázolta, hogy látja a jövő történéseit:

  • Az EU tagok kifizetnek 3, majd megint 3 milliárd eurót a törököknek, és ez így mehet a végtelenségig;
  • júniusban a törökök vízummentességet követelnek majd;
  • ha nem kapják meg, átengedik a  menekülteket az EU-ba;
  • akik pedig megrohamozzák Európát;
  • amitől pedig meg kell védenünk magunkat.

Magyarország szigorú ellenőrzéssel védte az uniós külső határt, amiért inkább elismerést érdemeltünk volna, mint támadást. Ha nem a külső határok védelmére összpontosítunk, nem fogjuk tudni megoldani a migrációs kérdést – mondta. 

Schengen halott, ha nem működik a külső határok védelme.

A miniszterlenök a megoldást a következőkben látja:

  • ki kell zárni az övezetből azokat, akik képtelenek a külső határ védelmére;
  • a menekültekről az EU által fenntartott, de az EU-n kívüli táborokban kell dönteni;
  • így a menekülteket nem kell majd szétosztani sem;
  • ha nem kapnak itt segítséget, nem jönnek majd Európába sem.

Egy szíriainak több biztonságos országon kell átkelnie, hogy eljusson Németországba, márpedig

ez már nem menekülés, hanem utazás.

A befogadásról a nemzeti parlamenteknek kell döntenie, Magyarország demográfiai és munkaerő-piaci gondjait pedig nem bevándorlással, hanem családpolitikával oldja majd meg.

Európa azért tagadja az illiberális állam sikerét, mert az sérti az önérzetét. Európában olyan rendszer épült, amelyben minden demokratának muszáj liberálisnak lennie, amit Orbán abszurdnak tart, mert így bizonyos kérdéseket vagy véleményeket nem lehet kifejteni sem. 

Orbán Viktor elmondta: régi vágású politikusnak tartja magát, akinek a hatalom felelősséget jelent.   

Fiatal éveim óta politikával foglalkozom, és így teszek majd nyugdíjasként is, a következő 15-20 évben a politikában maradok, hol az első, hol a harmadik vonalban,

arról pedig a választók döntenek, hogy pontosan hol.

Elismerte, hogy Németország Európa legerősebb országa, Angela Merkel pedig akkora politikai súllyal rendelkezik, hogy nem is tudna meggyengülni.