Gyurcsány megüzente: újra összefogást akar 2018-ban

DSC 4424
2016.04.27. 21:07
Újra egymásra kell találniuk a baloldali pártoknak, és együtt kell működniük a 2018-as választásokon - erről beszélt Gyurcsány Feren a kaposvári fórumán. szerinte a Fidesz lop, és akkor a baj, hogy félre kell tenni minden sérelmet. Ő maga az összefogás érdekében kompromisszumkészséget, nagyvonalúságot, türelmet ajánl.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke úgy látja, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak együtt kellene működniük a kormány leváltása érdekében a következő választásokon. Ehhez személy szerint kompromisszumkészséget, nagyvonalúságot, türelmet ajánl, és ugyanezt kéri a többiektől.

Itt az ideje, hogy a mi oldalunk megpróbáljon elfelejteni sok vitát és sérelmet,

mert lehet, hogy időnként megbántottuk egymást, de ahhoz képest, amilyen helyzetben van az ország, és amivel szemben állunk, azok nem lehetnek annyira fontosak, hogy megakadályozzák az újra egymásra találást" - mondta a politikus a kaposvári lakossági fórumán az MTI tudósítása szerint.

Gyurcsány Ferenc a DK-ról szólva hangsúlyozta, hogy a pártnak elkészült a programja, "intellektuális értelemben" felkészültek a kormányzásra,

de nem tolakszik, nincs szándék arra, hogy magát mások fölé helyezze.

Azt mondta, a majdani sikeres kormányzáshoz a demokratikus ellenzék tagjainak együttműködése mellett szükség van arra is, hogy legyen sok befolyásos, kollegáira hatással bíró ember, aki őszintén magáénak érzi a programot, meri vállalni, hogy velük van, és az is, hogy az első szél ne fújja el mellőlük.

A volt miniszterelnök mintegy száztagú hallgatósága előtt közölte: tudja, hogy, az általa vezetett kormány mit nem csinált jól, de a kormányzást akkor alapvetően a tisztesség, a jó szándék és a sokaság szolgálatának őszinte vágya hajtotta. Hozzátette: most azonban semmi tisztességet és jó szándékot nem lát. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ma nincs valóságos kormányzás Magyarországon.

A Fidesz meg fog bukni 2018-ban

A 2010 utáni első négy évben volt egy világos program, alkotmányos keret, centrális erőtér, nemzeti együttműködés, keresztény Magyarország gondolata, kétharmados törvények sokasága, külpolitikai fordulat, választók egy részének rezsicsökkentéssel való elcsábítása, a következő négy évre pedig azt mondták, folytatják,

de csak egy valamit folytattak, a lopást.

A politikus az MNB-alapítványokról megjegyezte, hogy a rendszer úgy gondolja, egyeseket nem kell megbüntetni milliók, milliárdok ellopása miatt, mert körön belül vannak, másokat viszont gyorsított eljárásban ítélnek el, mert elkapják őket egy öl fával, amit azért visznek haza, hogy két nap után befűthessenek.

Hangsúlyozta: a hatalmon lévők ugyanakkor "rossz passzban vannak", és "meg fognak bukni" 2018-ban. Lehet, hogy a különböző kutatások alapján sokan vannak a Fidesz mellett, de a nagyobbik kormánypárt az elmúlt másfél évben egy időközi választást sem nyert, fontos, szimbolikus lépésekben meghátrálásra kényszerült, egymás után lázadnak fel szakmák képviselői, és már lázadoznak a fideszes polgármesterek is, mert a polgármesteri hivatalok egy informatikai rendszerbe kötésével elveszik az önállóságukat - mondta.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc a DK 2015. október 23-ai megemlékezésén. Fotó: Bődey János/Index)