Orbánnak bocsánatot kell kérnie Gyurcsánytól

DSZZS20131023005
2016.04.29. 15:04

Pert nyert első fokon Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll. Erről maga a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke számolt be pénteki sajtótájékoztatóján, amelynek azt a címet adta 

Gyurcsány Ferenc pert nyert Orbán Viktorral szemben - A bíróság megállapította hogy Orbán Viktor hazudott

A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében azt mondta ki, hogy a miniszterelnök valótlanul állította  2015 májusában  azt az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Emellett azt is kimondta az ítélet, hogy a kormányfő az uniós tenderen nyert szerződést abban a hamis színben tüntette föl, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból vezérelve nyerte el. 

A bíróság döntése szerint Orbán Viktornak 270 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Altusnak, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását.

 Vagyis Orbánnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, sőt, a bíróság a további hasonló jogsértésektől is eltiltotta a miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc szerint az ügynek két tanulsága van: egyrészt, hogy Orbán Viktor "bármilyen gátlástalan hazugságra kész", ha politikai érdeke úgy kívánja, másrészt pedig az, hogy Orbán Viktor morális, társadalmi és politikai értelemben egyaránt legyőzhető. 

A Fidesz közleménye aligha bocsánatkérés

A bírósági ítélet még nem jogerős, Orbán Viktor egyelőre még nem is kért bocsánatot, a Fidesz viszont már ki is adott egy közleményt, amelyet aligha tekinthetünk bocsánatkérésnek:

Gyurcsány Ferenc hiába bújik az ügyvédek szoknyája mögé, messziről bűzlik a családi cégének 1,5 milliárdos brüsszeli megbízása. A vak is látja, hogy Gyurcsány Ferencet Brüsszelből pénzelik a családi cégén keresztül, ő pedig Brüsszel politikai megrendeléseit teljesíti

- írta a Fidesz.

(Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt)