Lenke
17 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Aczél: A Facebook-oldalamat meghekkelték

2016.05.09. 06:43

Valószínűleg törölte a Facebook-oldalát Aczél Endre újságíró, az oldal legalábbis már nem elérhető. Mindez összefüggésben lehet azzal, hogy Aczél a Kiss László volt szövetségi kapitány áldozatának, Takáts Zsuzsanna megszólalása után a Facebookon újrakezdte azt, amiért pár hete a Népszabadság megvált tőle mint szerzőtől: Kiss áldozatát hibáztatta.

Az Index telefonon érte el Aczél Endrét, aki közölte: a Facebook-oldalát nem ő törölte, hanem valaki meghekkelte azt. Arra a kérdésünkre, hogy a legutóbbi bejegyzéseit ő írta-e vagy esetleg a titokzatos hekker, azt felelte, hogy azt ő írta, mindössze az oldalt törölte valaki más.  

A 444-nek Aczél azt mondta, hogy nem akar már nyilatkozni az esetről, kirúgták a Népszabadságtól, és attól tart, máshonnan is kirúgják, miközben “csak a kétségeinek adott hangot”. (A Klubrádióban azóta valóban nemkívánatos lett.) "Gondolkodó filosz vagyok", mondta Aczél, akinek ellentmodások tűntek fel a periratokban, szerinte csak ezeket vetette fel. "Páriává lettem" - mondta. Közölte, hogy a "szeretett kefélni" kommenttel nem a később az RTL Klubon nyilatkozó Takáts Zsuzsannára gondolt. "Ott mellélőttem" - fogalmazott. Szerinte az uszodában a hatvanas években rengeteg hasonló eset történt, ezek nagy részében mégsem történt feljelentés - szerinte azért, mert ezek valójában nem erőszakos esetek voltak, hanem csinos fiúk és csinos lányok közötti csábításról volt szó.

Aczél korábban azzal háborított fel sokakat és érdemelte ki a Népszabadság lépését (a lapba nem írhat többet), hogy a Facebookon kifejtette: Kiss László úszóedző és társai 1961-ben nem követtek el csoportos nemi erőszakot, csak azért lett büntetőügy, mert az állítólagos áldozat szülei nem fogadták el, hogy a lányuk „szeretett kefélni”.

Miután a halottnak hitt Takáts interjút adott az RTL-nek, Aczél a nyilvános Facebook-posztja alatt kommentelve továbbra is őt hibáztatta a vele történtekért, szerinte amit Takáts mond, tele van ellentmondásokkal. Olyanokat írt, hogy

  • „Nézd, ezeknek a csinos sztárúszóknak semmi szükségük nem volt arra, hogy erőszakot alkalmazzanak”, illetve
  • szerinte nem véletlenül tartották "bevállalós csajnak", „aki felnőtt fejjel egy ismeretlen, de nagyon csinos fiúval minden további nélkül bemegy egy »raktárnak« tetsző lakásba, az isten tudja miért.”