Figyelő: Orbán tavaly ultimátumot kapott európai szövetségeseitől

2016.05.12. 06:59

A hetilap mai számában egy néppárti forrásra hivatkozva azt állítja, hogy tavaly májusban Orbán Viktor teljesen kiakasztotta az Európai Néppárt (EPP – e formáció tagja a Fidesz is) képviselőit Strasbourgban. Ez akkor történt, amikor az Európai Parlamentben a magyar miniszterelnököt a halálbüntetés napirenden tartásának szükségességéről szóló április végi bejelentéséről és a bevándorlásról szóló, a menekültek elleni gyűlöletkeltésre alkalmas nemzeti konzultációs kérdőívekről hallgatták meg.

A Figyelő szerint az amúgy is megítélése mélypontján lévő Orbán strasbourgi beszéde annyira mélyre ment az európai párttársaknak, hogy pár nappal később az EPP Manfred Weber frakcióvezetővel az élen delegációt küldött Budapestre, és egy "erősen becsomagolt" ultimátumot adtak át Orbánnak.

Azóta a halálbüntetés témája teljesen lekerült a napirendről. A Figyelőnek nyilatkozó források szerint a Fidesz EPP-tagsága mindkét félnek érdeke: a néppárti frakciót meggyengítené Orbánék távozása, a Fidesz pedig nagyobb védettséget élvez az EPP tagjaként.

A jobboldali elszigeteltségből a cikk szerint Orbánnak a visegrádi négyek együttműködésének megerősítése, és különösen a kőkonzervatív Jog és Igazság párt vezette Lengyelországgal való megegyezés jelentette a kiutat. A hetilap cikke egyébként elsősorban azt vizsgálja, hogy Orbán miként taktikázott az európai színtéren a migrációs válság idején, és ez hogyan hatott az uniós országok politikájára, az európai jobboldalra és főleg Orbán megítélésére.