Május van, és holnap fagyni fog! Igen, fagyni

000 DV1916783
2016.05.15. 13:24

Borzasztó idő volt a pünkösdi hosszú hétvégén eddig eltelt másfél napban, és ez így is marad a következő másfél napban is. Az ország most épp így néz ki az Időkép térképe szerint:

idokep2
Fotó: Időkép

Az elmúlt napokban az ország legtöbb pontján esett, számos helyen volt zápor, zivatar, a hőmérséklet sok helyen épp csak meghaladt a 10-12 Celsius fokot.

Sajnos az előrejelzések sem túl biztatóak. A meteorológiai szolgálat prognózisa szerint vasárnap napközben még csak az ország északnyugati részén csökken a felhőzet, bár hajnalra már keleten is kevés lesz a felhő. A Dél-Dunántúlon és a Dunától keletre addig is több helyen számíthatunk esőre, záporra, az éjszaka második felére szűnik meg országszerte a csapadék. A többfelé erős északnyugati szél éjszakára mérséklődik. A hőmérséklet délután többnyire 13 és 18, késő este 8 és 14 fok között alakul.

A helyzet hétfőn se lesz jobb, bár arra lehet számítani, hogy az ország egyes részein a változó felhőzet mellett néhány órára már kisüt a nap, és arra is, hogy már csak elszórtan alakul ki eső, záporeső. Az északnyugati szél napközben megélénkül, a középső területeken néhol meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet hétfőn 2 és 8 fok között valószínű, és az is, hogy

az Északi-középhegység völgyeiben gyenge fagy is lehet, talajmenti fagy azonban több helyen várható.

Fagy, értik, fagy? Májusban!

És a legmagasabb nappali hőmérséklet is csal 14 és 18 fok között alakul. Pedig volt olyan év, amikor 30 fok fölötti meleg volt ezen a napon: 1983-ban Bácsalmáson 33,8 fokot mértek május 15-én, másnap Izsákon 35 fokot. Igaz, a fagy sem ismeretlen májusban: 1980-ban Borsodnádasdon –3,1 fok volt május 15-én.