Megszólalt a csontsoványan meghalt gyöngyösi kislány apja

2016.05.17. 07:41

Csütörtökön találtak holtan egy másfél éves, csontig lesoványodott kislányt egy gyöngyösi házban. A rendőrség pedig szombaton bejelentette, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.

A kislány körülbelül 3-3,5 kiló volt a halálakor. Amikor novemberben utoljára járt háziorvosnál, még 7 kilogramm volt a súlya. Külsérelmi nyomokat nem találtak a testén, egyelőre várják a boncolás eredményét, hogy pontosan kiderüljön, mi okozta a halálát. 

A Borsnak sikerült két mondatot kicsikarnia a kislány édesapjából, K. Gusztáv azt mondta a lapnak:

Kérem, értsék meg, hogy még nem tudok beszélni. Nagyon nagy fájdalom ez most nekünk.

A házaspárnak két gyermeke volt, a nagyobbik négy és fél éves. Az ő felügyeletét megvonta múlt héten csütörtökön a gyámügy. Az ismerősök szerint 2013-ban a nagyobbik lány is lefogyott, akkor indult eljárás az ügyben.

A Blikk azt írta, hogy a rendőrség munkatársai egy könnycseppet sem láttak K. Gusztáv és felesége arcán, amikor kiértek a helyszínre. Pedig a látvány sokkoló volt: a gyermek szinte csontvázzá aszalódott.  A nyomozók által megkérdezett halottkém véleménye szerint akkor már jó néhány órája halott volt a gyermek, feltehetően az éjszaka folyamán vesztette életét.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport