Rubovszky egyszer csak letagadta, hogy Áderről volt szó

2016.05.18. 16:42

Teljesen összezavarta a fideszeseket Rubovszky György HírTv által elcsípett mondata. Gulyás Gergely és a miniszterelnök sajtófőnöke például egymásnak ellentmondóan nyilatkozott arról, hogy kinek a dolga eldönteni, ki lesz a következő államfő.

Rubovszky György eközben igyekezett új megvilágításba helyezni a fideszes Vas Imrével folytatott beszélgetését. A Népszabadságnak azt mondta délután:

Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt.

Pedig Rubovszky mondatainak nehéz volt más értelmezést adni. Hiszen a KDNP-s azt mondta, hogy "közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi". Amikor ezek után a HírTV rákérdezett a kijelentéseire, Rubovszky nem próbálta átértékelni az elhangzottakat, felháborodottan gyanúsította meg azzal a Hír TV-t, hogy lehallgatták. 

Délután az Index is utolérte a Varsóban tartózkodó Rubovszkyt, hogy megtudjuk, mégis kinek az újraválasztásáról beszélgettek, ha nem Áder Jánosról. Rubovszky nem kívánt ehhez semmit hozzátenni, mert - mint  mondta -

egy magánbeszélgetésről van szó.

A lefülelt mondatokról  az ATV közben megkérdezte  a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, Péterfalvi Attilát is. Nem ismerte az ügy részleteit, de annyit mondott: "általában a munkahelyen is megilleti a képviselőket a magánélethez való jog, de általában itt közügyekről van szó". A politikusok mondatait máskor is lefülelte már a HírTV, pédlául az SZDSZ-es Horn Gábor Gyurcsány-kommentárját ("Azt mondták, Feri, menj a picsába"), illetve Zuschlag János Terror Háza előtt elhangzott kijelentését. Akkor a fideszesek nem voltak ennyire érzékenyek a magánbeszélgetés szentségére.

Rubovszky beszélgetőtársa is úgy emlékszik, Áderről volt szó

Az ATV-nek közben sikerült megszólaltatnia a fideszes Vas Imrét, akivel Rubovszky beszélgetett a felvételen. A nyilatkozata alapján Vas is úgy értelmezte, hogy Áder Jánosról beszélgetnek. Az interjú még az előtt készült, hogy Rubovszky letagadta volna, hogy Áderről volt szó.

Vas most azt mondta, hogy szerinte Áder jól látja el az államfői feladatokat, az pedig egy frakcióülésen fogják megvitatni, hogy kit választanak 2017-ben köztársasági elnöknek. Vas Imre arról is beszélt, hogy nem kérdezte meg Rubovszky Györgyöt, honnan származnak az Áder jövőjével kapcsolatos információk. "Nem kérdeztem meg. Utána a bizottsági munkával voltunk elfoglalva, és azóta nem kérdeztem elnök urat" – mondta Vas, aki talán majd rá fog kérdezni, de nem biztos, hogy magától szóba fogja hozni.