84 milliárdba került a menekültválság tavaly

11
2016.05.28. 08:38

Tavaly 84 milliárdot költött a kormány menekültválságra, az idei kiadásokkal együtt ez a szám 100 milliárd fölé emelkedhet - írta a Magyar Nemzet a Miniszterelnökségtől kapott adatokra hivatkozva.

A lap azt is megírta, hogy nem indul eljárás a határzár építése kapcsán felmerült túlárazások miatt.

Az elszámolás szerint először tavaly júniusban áldoztak pénzt a határkerítés felhúzására a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló alapból, amit számos további tétel követett.

  • 6,5 milliárdot kapott a Belügyminisztérium júniusban a kerítésépítés előkészítésére
  • 22,2 milliárdot kapott július végén a BM, a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma "a rendkívüli bevándorlási és migrációs nyomás kezeléséhez".
  • Egymilliárdot kapott augusztusban a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, szeptemberben pedig további 381 milliót. 
  • 200 millió az EMMI-nek is jutott szeptemberben.
  • 17,5 milliárdot szórtak ki az Országvédelmi alapból októberben a BM, az EMMI és a HM számára.
  • 35 milliárdra emelték tavaly decemberben a menekülthelyzettel kapcsolatos, nylt végű költségvetési tétel, ebből a BM és a HM kapott

A határkerítéssel még nem számolt el tételesen a kormány, bár többször ígérte. Itt pedig felmerült, hogy egyes tételeket jelentősen túláraztak, 4-8-szoros áron szereztek be. Például a bruttó 600 forintos méterárért kapható NATO-pengés drótot 2800 forintért szerezték be.

Az ügyészség szerint mindenesetre nem történt bűncselekmény ennek kapcsán, ezért nem nyomoznak - írta a Magyar Nemzet.

(Borítókép: Huszti István/Index)