Ez sem Semjén Zsolt napja: mégsem korlátozzák a melegek, leszbikusok jogait

2016.06.02. 16:10

Még május elején szúrta ki a Magyar LMBT Szövetség, hogy a kormány gyakorlatilag titokban, egy költségvetési salátatörvénybe rejtve ki akarja üresíteni a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. A jelenlegi szabályozásban néhány, törvényben rögzített kivételtől (pl. gyermekvállalás vagy névviselés) eltekintve a házastársakra vonatkozó szabályok érvényesek a bejegyzett élettársi kapcsolatban is, a módosítás ezt korlátozta volna. Elfogadása esetén:

  • a párok végrendelet nélkül nem örökölhetnének egymástól,
  • nem lennének kötelesek partnerük gyermekét eltartani,
  • de megszűnnének a bejegyzett élettársakra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok is, 
  • ez pedig húsz évvel vetné vissza Magyarországon az azonos nemű párok jogegyenlőségét. 

Lázár János egy akkor kormányinfón letagadta a módosítás tervét.

Most, egy hónappal később viszont már valóban elkaszálták a módosítót a parlament törvényalkotási bizottságában. A Magyar Liberális Párt (MLP) csütörtöki közleménye szerint egyebek mellett képviselőjük, Fodor Gábor törvénymódosító javaslatának hatására is visszavonták a javaslatot, mégpedig fideszes képviselők szavazatával. Fodor akkori javaslatában kiemelte, hogy a kormánypárti tervezet

lehetővé tenné, hogy bármely törvény eltérően kezelje a házastársakat és a bejegyzett élettársakat. Ez érintené a bejegyzett élettársaknak jelenleg biztosított valamennyi jogot pl . a vagyonjog, az öröklési jog, az adózás vagy a bevándorlás területén.

Az ellenzéki párttól úgy tudjuk, a mostani kormánypárti visszakozás írásos indoklásban csupán annyi áll, hogy "a felvetődött észrevételek alapján indokolt a módosítások további egyeztetése".

A Liberálisok közleménye szerint egyébként a Törvényalkotási bizottság kormánypárti többsége attól is visszalépett, hogy azoktól a magánóvodáktól, amelyek napi 8 óránál kevesebb ideig tartanak nyitva, megvonják a központi támogatást.