Fábián, Sebestyén
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

James Bond forgatható rendszámtáblája semmi Kiss Szilárd trükkjéhez képest

A Kiss Szilárd-sztorinak még mindig nincs vége

kiss szilard porsche cover.gif
2016.06.06. 07:37
Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon alvilági kapcsolatok miatt, kirúgták a külügyminisztériumból, kitiltották a moszkvai magyar követségről, végül letartóztatták korrupció gyanújával. Kiss Szilárd egykori agrárattasé, Fazekas Sándor volt miniszteri megbízottja azonban sérthetetlennek tűnik: nemcsak szabadon jár-kel Budapesten, de ezt egy orosz diplomatarendszámmal teszi, így a rendőrök nem intézkedhetnek vele szemben. Két és fél évvel kirúgása után sem adta le még a moszkvai követség dolgozójaként igényelt rendszámát, ami egy Porsche Cayenne mellett a 7-es és egy X5-ös BMW-jén is ott virított, illetve virít. Egy jogi fekete lyuk miatt se az orosz, se a magyar hatóság keze nem érhette el.

Sean Connery harmadik James Bond-filmjében, a sorozat egyik legjobbjának tartott 1964-es Goldfingerben tűnik fel a híres, váltogatható rendszámtáblás Aston Martin DB5. A brit titkosszolgálat kütyümestere, Q magyarázata szerint a szerkezet értelme, hogy ezek a táblák minden országban érvényesek – mármint Nagy-Britanniától Svájcig, ahová Bond leautózik. Ha ugyanis minden országban helyi rendszámtáblára vált, azzal kevésbé vonja magára a figyelmet.

007 ASTON MARTIN DB5

A rendszámtáblás trükközés azóta is népszerű témája a populáris kultúrának, csakhogy a valóságban akad egy sokkal hasznosabb – és realisztikusabb – módszer a kellemetlenségek elkerülésére, mint a rendszám cserélgetése és forgatása valamilyen ügyes szerkezettel: mégpedig egy diplomatarendszám beszerzése, amivel egy csomó jogi következmény alól ki lehet bújni.

Erre már jó páran rájöttek, de a diplomatarendszámmal való visszaélést most egész új szintre emelte Magyarország volt moszkvai agrárattaséja, a tavalyi letartóztatása után már jó ideje szabadlábon lévő Kiss Szilárd.

Aston Martin helyett Porsche Cayenne S

Május végén egy szupermarketben belebotlottunk Kiss Szilárd korrupcióval vádolt volt agrárattaséba, 2015-ös oknyomozó cikksorozatunk főhősébe. Tavaly sikertelenül próbáltunk vele és a moszkvai magyar vízumközpontot irányító élettársával beszélni, így tele voltunk kérdésekkel. Kérdésekkel többek közt a feltételezett orosz alvilági és titkosszolgálati kapcsolatairól, a Mészáros Lőrinccel és Tarsoly Csabával közös bizniszeiről és persze a prostivízumokról.

Nem volt nehéz felfigyelni Kiss Szilárdra, mivel rózsaszín inget és extravagáns piros szemüveget viselt, és éppen egy Magyar Időket, egy Magyar Nemzetet és egy Népszabadságot vásárolt. Persze a találkozás meglepő volt, de hogy szabadon jár-kel Budapesten, az már kevésbé.

Egyik kollégánk ugyanis pár héttel korábban egy fővárosi étterem leghátsó boxában szúrta ki, amint egy oroszul beszélő társasággal tárgyalt; márciusban pedig feltűnt egy olyan borkonferencián, ahol egy miniszterelnöki biztos, egy helyettes államtitkár és minisztériumi tanácsadók is előadtak. Egy másik munkatársunk pedig szintén még hetekkel ezelőtt vette észre, amint Kiss Szilárd egy diplomata-rendszámos kocsit vezetve hajt el mellette.

Utóbbit nem igazán tudtuk hová tenni, hiszen elvileg nem lehetne diplomatarendszáma. 2013 őszén, miután megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, Martonyi János akkori külügyminiszter rögtön kirúgta, diplomatastátusza ezzel megszűnt. Fazekas Sándor agrárminiszter ugyan mentőövet dobott neki, és miniszteri megbízottként még 2013 októbere és 2014. december 12. között a minisztériumánál tartotta, csakhogy így már nem volt szakdiplomata.

Sajnos Kiss Szilárd a szupermarketbeli találkozásunkkor sem nyílt meg, hiába kértünk tőle interjút és beszélgetést. Leszegett fejjel csupán annyit mondott, majd beszélünk a bíróságon. Ezután kisétált, és beszállt egy bazi nagy fekete Porsche Cayenne S városi terepjárójába. Amin szinte világított a vörös diplomatarendszám:

Megfejteni egy rendszámtáblát

Ha már szóra bírni nem sikerült, gyorsan nekiláttunk kitalálni, miféle rendszám ez. Nem kellett sokat tippelgetnünk: ilyen vörös rendszámot Oroszországban használnak, és a számokat nem is olyan nehéz megfejteni. Az oroszoknál a diplomatarendszám első három számjegye az országkód, ebben az esetben a 083, ami Magyarországot jelöli. Ezután következik egy betű, ami a követségen dolgozó személy státuszát jelenti. Így megkülönböztethetik a követet/konzult (CD), a követség műszaki dolgozóit (T), az adott ország sajtómunkatársát (K), illetve a rendes diplomatákat (D) – utóbbi betű szerepel Kiss Szilárd kocsiján is. Az utolsó két számjegy pedig azt a régiót jelöli, ahol az autót regisztrálták: Moszkva és a Moszkvai Régió a 77-es, a 97-es és a 99-es számokat használja.

A fentiek alapján a 083D31977 rendszámot a moszkvai magyar nagykövetség dolgozójának igényelték.

Egy 2002-es orosz miniszteri rendelet szerint ilyet kizárólag diplomata-igazolvánnyal rendelkező személy használhat, akit az orosz külügyminisztériumnál diplomataként akkreditáltak. Autókra pedig kétféle módon kerülhet fel diplomatarendszám. Egyrészt léteznek követségi tulajdonban lévő kocsikra kikért rendszámok – információink szerint a moszkvai magyar követségnek két hivatali kocsija van, egy a nagykövetnek, meg egy kisbusz. Másrészt a követség diplomatái és hozzátartozóik is igényelhetnek saját tulajdonukban lévő kocsikra – egyszerre több autóra is – rendszámot.

A Porsche Cayenne rendszámtáblájának beazonosítása után rögtön elküldtük a kocsiról készült fotónkat a moszkvai magyar nagykövetségnek, hogy megtudjuk, kinek a tulajdona az autó, ki használja, hogyan és miért jutott Budapestre, és hogy nem tartják-e ezt kissé furcsának. A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszából kiderült, nagyon is annak tartják: 

  • az autó nem a követség hivatali gépkocsija, de nem is egy diplomata magántulajdona, 
  • viszont 083-as rendszámot senki sem használhatna akkor, ha már nem dolgozik a nagykövetségen: egy 2013. januári nagyköveti utasítás alapján ilyenkor le kell adni,
  • ám ha egy volt munkatárs mégsem tesz eleget az utasításnak, erre a követség felszólítja, és értesíti az orosz Közlekedési Hatóságot.

A hivatkozott utasításban az áll, hogy minden diplomatarendszámmal ellátott autó tulajdonosa „köteles külszolgálatról való végleges hazatérése előtt, vagy a gépkocsi országból történő kivitele esetén az azt követő két hónapon belül gondoskodni gépkocsijának az orosz közlekedésrendészeti – illetve amennyiben vámelőjegyzésbe vett gépkocsiról van szó, úgy a vámszervnél vezetett nyilvántartásból való törléséről″. Vagyis a külügy válaszából egyértelmű,

Kiss Szilárd teljesen szabálytalanul és jogosulatlanul használ orosz diplomatarendszámot Magyarországon.
 
Kiss Szilárd
Kiss Szilárd
Fotó: hírösvény.hu

De vajon ez mire lehet jó neki? Elég sok mindenre.

Diplomatabűnözés

Tegyük fel, hogy egy külföldi diplomatarendszámmal rendelkező kocsi kétszázzal hasít az autópályán, és egy nemrégiben forgalomban helyezett szupertraffipax lekapcsolja. Vagy hogy simán keresztbe áll két mozgáskorlátozott parkolóhelyen, és még parkolójegyet sem vesz. Az akár több tízezer forintos csekk természetesen rögtön megy érte, de vajon kinek?

Ahogy egy 2009-es Index-cikkben kollégánk írt róla, a kék rendszámos kocsikat a rendőrök megállíthatják, de „a szolgálati szabályzat értelmében a sofőr személyazonosságának megállapításán túl a rendőrségnek nincs lehetősége további eljárásra″. 

Az adatokkal ezért a magyar külügyminisztériumot keresik meg, ahol a diplomáciai mentességi ügyeket kezelik. Ha a diplomata-rendszámos kocsit magyar, vagyis diplomáciai mentességet nem élvező személy vezette, akkor a magyar külügyminisztérium továbbítja a rendőrségi megkeresést az adott követségeknek. Ha viszont nem, akkor általában „az iratok a minisztériumi fiókok mélyén landolnak, és legfeljebb a megkeresés tényéről tájékoztatják az érintett külképviseletet″. 

Ez pedig azt eredményezi, hogy ha meg is bírságolnak egy szabálytalankodó diplomata-rendszámos kocsit, a bírságoknak csak a töredékét fizetik be a bonyolult bürokratikus folyamat, a hivatalok és hatóságok és minisztériumok levelezgetése végén.

A vörös rendszám még a kéket is üti

A Magyarországon akkreditált külföldi diplomaták, követségi dolgozók kék színű diplomatarendszámot kaphatnak, de a más országokban kiállított rendszámokra is ugyanaz a szabályozás vonatkozik. Az ilyen rendszámok szuperképességet adnak a kocsinak, gyakorlatilag egy másik ország egy darabjává teszik, így a nemzetközi és magyar jogszabályok értelmében a rendőrség legfeljebb a vezető személyazonosságát állapíthatja meg, de a helyszínen nem intézkedhet. A büntetést nem mindig úszhatja meg a sofőr, de akkor is csak egy hosszas procedúra után sújthatnak le rá (lásd a jobboldali keretest). Így például ha Kiss Szilárd autóját a magyar rendőrök megállítják, a vezetőjét nem szondáztathatják, és nem indíthatnak ellene eljárást automatikusan. 

Az első csavar a történetben ott következik, hogy míg a magyar hatóságok által kiadott kék rendszámok érvényességét Magyarországon le lehet ellenőrizni, addig az Oroszországban kiállított diplomatarendszámokat a magyar rendszerben nem tartják nyilván, tehát

egy magyar rendőr nem tudhatja, hogy Kiss Szilárd jogosulatlanul használ diplomatarendszámot. 

Ám a kék/vörös rendszámok igazi ereje nem is abban van, hogy mi történik, ha a rendőr megállítja a szabálytalankodó kocsit. Hanem az elriasztó hatásában, abban, hogy a magyar gyakorlat szerint jó eséllyel eleve senki nem fogja megállítani. Mert a rendőr jól tudja, csak felesleges papírmunka lesz vele. Évi sok száz szabálysértési eljárás indul diplomaták ellen, de a végén bírságot mégsem állapítanak meg, ha nagy ritkán mégis, nem tudják akkor sem behajtani.

Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy a bírságok elkerülésén túl vajon mire lehet még jó egy jogosulatlanul használt diplomatarendszám. Biztonságosabb vele olyan tárgyakat, dokumentumokat vagy személyeket fuvarozni, amelyeket/akiket a sofőr nem szívesen mutatna be a rendőröknek. Illetve ha esetleg menekülni kell, sokkal egyszerűbb elhagyni az országot.

A több büntetőügyben is érintett Kisst tehát leginkább két előnyhöz juttatja vörös rendszáma: jó eséllyel elkerülheti, hogy a rendőrök megállítsák – és persze felvághat üzleti partnerei előtt. Hiszen a rendszám azt az illúziót is keltheti, hogy Kiss még mindig diplomata, és még mindig a magyar kormányt képviseli. Ahogy arról még a Népszabadság írt, Kiss Szilárd 

már azelőtt egy diplomata-rendszámos Porsche terepjáróval furikázott Moszkvában, hogy egyáltalán diplomata lett volna. Sőt a névjegyén is a magyar állam képviselőjének tüntette fel magát, pedig nem volt az.

A lap által idézett történet szerint a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet (Kerki) később autóbalesetben elhunyt vezetője, Szűcs Pál azért tiltotta ki Kisst az épületből, mert rájött, „Kiss olyan névjegyet használt, amelyen a kirendeltség hivatalos megbízottjának tüntette fel magát".

Információink szerint pedig Kiss, miután a külügy kirúgta és Fazekas Sándor minisztériuma foglalkoztatta tovább, megpróbálta visszaszerezni diplomatajogosultságait. Az agrárminisztérium „egy magas rangú vezetője megpróbált közbenjárni az új külügyminiszternél, sőt már-már Szijjártó nyakára járt, hogy Kiss ismét diplomata-útlevelet kapjon. A külügyminiszter ezt sorozatosan elutasította" – írtuk majdnem egy éve.

A rendszámhoz való ragaszkodás is érthetőbb így.

Kiss Szilárd kocsija jogi fekete lyukba esett

De van egy második jogi csavar is: nem csupán arról van szó, hogy Kiss kocsijáról a magyar rendőrség adott esetben nem tudja megállapítani, hogy a rendszámtábla érvénytelen, hanem

mivel ez az orosz diplomata-rendszámos kocsi Budapesten van, az orosz hatóságok se tudnak vele mit kezdeni: az autó ezzel egy jogi fekete lyukba esett.

Persze a két állam hatóságainak szoros együttműködésével utolérheti Kiss Szilárdot valamiféle büntetés, ez azonban hosszadalmas folyamat, kialakult gyakorlat nélkül: a diplomatákról ugyanis senki sem feltételezi, hogy megbízatásuk lejárta után szándékosan megsértik a fogadóország és az anyaország törvényeit. Márpedig Kiss esetében bizonyíték van rá, hogy tökéletesen tudatában volt és van a jogsértésnek, mivel erre a moszkvai követség többször is felhívta a figyelmét.

Egy, a birtokunkban lévő követségi jelentés szerint Kisst hiába rúgta ki a külügy 2013 őszén, Fazekas Sándor megbízottjaként ugyanúgy kint maradt Moszkvában és tovább tevékenykedett, csak már nem a nagykövetségen (ahogy tavalyi cikkünkben írtuk, az akkori nagykövet is kitiltotta onnan Kisst). Sőt, hiába járt le az eredetileg 2014. november 28-ig érvényes diplomatakártyája, Kiss a kirúgása és a diplomatastátusza megszűnése után is megtartotta az igazolványt. A jelentés szerint a diplomatakártyát Kiss élettársa csupán 2015 márciusában adta le a konzulátuson (Kiss ekkor épp börtönben ült Magyarországon).

Az igazolványát a magyar követség konzulátusa 2015. március 27-én visszaküldte az orosz külügyminisztérium Állami Protokoll Főosztályának. Az oroszok legkésőbb innentől, több mint egy éve tisztában vannak vele, hogy Kissnek nincs diplomatakártyája. Márpedig a diplomatarendszám használata is a diplomatakártyához kötött. 

A jelentést készítő magyar diplomata panaszából kiolvasható, teljesen az oroszokon múlik, visszaszerzik-e a rendszámot Kisstől. A követség az írásos értesítés elküldése után hiába jelezte többször még külön szóban is az orosz közlekedési hatóságnál, hogy Kiss jogosulatlanul használ 083-as rendszámot, „a hivatal tájékoztatása szerint a nagykövetség lehetőségei – mivel magántulajdonú gépkocsiról és rendszámról van szó – korlátozottak, a rendszám levétele, a gépkocsi átregisztrálása ügyében csak a tulajdonos meghatalmazása útján intézkedhet″ – áll a jelentésben. Kiss Szilárd egyébként utánaszámolva

több mint két és fél éve, 2013 ősze óta nem diplomata, eredetileg kiállított diplomatakártyája bő másfél éve, 2014 novemberében lejárt. Az orosz hatóság valahogy mégsem sietett visszaszerezni a vörös rendszámot.

Egy magyar kormányzati forrásunk szerint a Kiss Szilárdról és élettársáról eddig megjelentek alapján – politikai összeköttetéseik, beágyazottságuk az orosz államapparátusba, titkosszolgálati kapcsolataik – furcsa is lenne, ha rögtön odacsapott volna az orosz hatóság.

Még két BMW-re is felkerült a vörös rendszám

A követség keze egyébként olyannyira meg volt kötve, hogy az idézett jelentés szerint még a kocsik regisztrációs papírjaiba sem nézhetnek bele. Mégis tudomásukra jutott, hogy

Kiss nemcsak a Porschéján hagyta fenn a vörös rendszámot, hanem még egy X5-ös BMW-n is.

„Informális úton szereztünk arról tudomást, hogy egy szintén Kiss Szilárd tulajdonában lévő BMW X5 típusú, diplomata-rendszámos és vámelőjegyzésben lévő – állítólag szintén Magyarországon lévő - gépkocsi papírjai 2017-ig rendezettek (!)" – áll a dokumentumban. Forrásaink szerint a diplomata-rendszámos BMW-t valószínűleg Kiss élettársa, a moszkvai magyar vízumközpont egykori vezetője, Léna (Jelena Cvetkova) használja. Róla tavaly megírtuk, orosz kormánykörökbe bejáratos és Kiss Szilárd is neki köszönheti összeköttetéseit. Magyar kormányzati források akkor ráadásul azt állították az Indexnek, a nő az orosz titkosszolgálattal is kapcsolatban áll. Cvetkova az erre vonatkozó kérdésünkre nem túl meglepő módon nem reagált akkor. 

Lattmann: A rendszám ilyen használata bűncselekmény

Lattmann Tamás nemzetközi jogászt is megkérdeztük Kiss Szilárd rendszámügyének jogi hátteréről. 

Index: Milyen jogai vannak ebben a helyzetben egy külföldi diplomáciai rendszámú autónak, autósnak?

Lattmann Tamás: Nem sok. Általános szabályként mentessége van, de a mentességek – különösen egy autónál – nem automatikusan keletkeznek, hanem meghatározott állami eljárás eredményeképpen – ennek a jele a fogadó állam által kiállított diplomatarendszám. Ha az állam azt visszavonja, érvénytelenné válik, azaz a bárminemű védelem is megszűnik.

Ha elkapnak a rendőrök egy ilyen autót, a magyar vagy az orosz külügyet kell értesíteniük, hogyan zajlik a folyamat?

LT: Minden rendőrnek a belső jogot kell követnie, a nemzetközi jog csak háttérszabályként működik. Az eljárást az irányadó szabályok alapján meg kell indítania, jeleznie a külügy felé, hogy lehet, hogy diplomáciai érintettségű az ügy, és ezután a külügynek kell állást foglalnia.

Oroszországban vörös a diplomáciai rendszám, Magyarországon kék, van-e ennek valamilyen jogi jelentősége?

LT: Nincs. A színezés célja, hogy első ránézésre is jól látható legyen, hogy a jármű védettséget élvez.

Egy diplomata tényleg kérhet a családja által használt kocsikhoz is diplomatarendszámot, van-e erre nemzetközi szabály?

LT: Kérhet, a nemzetközi jog a családtagokra nézve is mentességet rendel. Az eljárás elvileg ugyanaz, a fogadó állam hatóságai állítják ki a rendszámot.

Mikor kobozhatják el a magyar hatóságok a rendszámot? Ha az oroszok megkérik, esetleg az Interpolon keresztül? Volt-e hasonló nemzetközi jogi eset?

LT: Nem tudok ilyen konkrét esetről. Amennyiben a rendszám érvénytelenített, akkor annak további használata bűncselekmény, és minden további nélkül elkobozható. Álláspontom szerint nem kell hozzá orosz kifejezett kérés, elég, ha hiteles információja van a magyar hatóságnak arról, hogy azt visszavonták.

A követség többször kérte Lénát, hogy adják már vissza a rendszámot, de a nő nem igazán tűnt együttműködőnek.

De legalább elárulta nekik, hogy volt még egy harmadik diplomata-rendszámos kocsijuk is, egy 7-es BMW.

„Kiss Szilárd élettársával munkatársunk az elmúlt negyven napban többször is beszélt telefonon annak érdekében, hogy járjon el a diplomatarendszám levétele érdekében. Konkrét ígéretet nem kapott, viszont az élettárs közölte, hogy egy 7-es BMW típusú gépkocsi papírjait 2015 februárjában rendezték" – folytatódik a jelentés. Egy BMW 740LI típusú kocsiról van szó, ami Kiss Szilárd tulajdonában volt, majd átíratták Léna egyik rokonának a nevére és normál orosz rendszámot kapott – legalábbis a nő ezt állította. Ez egybevág azzal az információnkkal, hogy Kissék legalább három kocsira igényeltek diplomatarendszámot. A 7-es BMW-t valószínűleg Moszkvában használták, ahol elviekben bajba is kerülhettek volna a vörös rendszámtábla miatt. 

Tehát nem véletlen, ha a háromból pont azt adták le. Már ha valóban megtették. Furcsamód a moszkvai rendőrség hivatalos, online elérhető rendszámadatbázisában ilyen típusú kocsik se Kiss Szilárd, se Jelena Cvetkova, se Cvetkova már említett rokona – akire állítólag átíratták a 7-es BMW-t – nevén nem tűnnek fel. Kiss nevén még a 2000-es évekből más típusú, hasonlóan drága kocsik (Chevrolet Explorer, GMC Jeep) találhatóak csak, élettársáén pedig egy Volvo XC60-as. 

Valamilyen úton-módon szerzett papírok

Az Index által megkérdezett jogászok szerint ha Kiss Szilárd a sorozatos figyelmeztetések ellenére, törvénytelenül használja Magyarországon a diplomatarendszámot, az akár a Btk. egyedi azonosító jellel visszaélésről szóló szabályába is ütközhet, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha ez a visszaélés üzletszerűen vagy bűnszövetségben történik, azért pedig öt év is járhat. Felmerül az is, Kiss miféle okmányokkal használja az autóját, például van-e egyáltalán rajta műszaki. Ha nincs érvényes forgalmi engedélye, törvényt sértett; ha viszont az nem erre a rendszámra lett kiállítva, nem a megfelelő okiratot használja, amivel közokirat-hamisítást követhet el, ami szintén három évig terjedő szabadságvesztéssel járhat.

A már idézett követségi jelentésből a sorok közt az is kiolvasható, a jelentést készítő diplomatát is meglepte az a nem hivatalos úton szerzett információ, miszerint az X5-ös BMW-nek 2017-ig „rendezettek a papírjai”. Ebből pedig arra következtet, Kiss a vörös rendszámos Porschéhoz is szerzett valahogy papírokat. Ez áll a dokumentumban: „Nem zárható ki, hogy a szóban forgó Porsche valamilyen úton-módon szintén érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezik. A Porsche ráadásul vámkezelt autó, a hivatal tájékoztatása szerint az autó adásvétele nincs korlátozva.” A jelenség nem egészen meglepő: eljutott hozzánk olyan információ, ami alapján a volt agrárattasé átvilágításakor feltárt alvilági kapcsolatoknál képbe kerülhetett az orosz autómaffia is. 

Mindenesetre a diplomata-rendszámos zavartalan autókázásnak előbb-utóbb csak vége lesz. Az orosz közlekedésrendészet ugyanis június elején arról tájékoztatta a magyar követséget, hogy

Kiss Szilárd Porschéjának a rendszáma körözés alatt áll,

vagyis a közlekedésrendészet magyarázata szerint „Oroszország területére történő belépésnél a hatóság azonnal lefoglalja a gépjárművet és eljárást indít a gépjármű tulajdonosa ellen”. Kiss azonban ezt a Porschét évek óta Magyarországon használja, és hülye lenne visszamenni vele Oroszországba, hogy elvegyék tőle.

A magyar külügyminisztérium keresi a jogi lehetőségeket, de a körözést hivatalosan a budapesti orosz nagykövetségnek kellene jeleznie a magyar hatóságok felé. Lattmann Tamás nemzetközi jogász viszont az Indexnek azt mondta, szerinte nincs szükség kifejezett orosz kérésre sem: ha a magyar hatóságnak hiteles információja van arról, hogy a rendszámot visszavonták, minden további nélkül elkobozhatja azt, hiszen a használata bűncselekmény.

Kiss Szilárd-ügy: letartóztatással indult, botránysorozat lett

Kiss Szilárdot a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli pénzügyek miatt tartóztattak le 2015 januárjában. A gyanú szerint Kiss rávett valakit, hogy eladósodott vállalkozásának banki tartozását szerezze meg áron alul, amiért ő kenőpénzt fizetett. Mindez ki sem derült volna, csakhogy egyik ismerősét, a korábban a futballbizniszben is érdekelt Sziky Gyula vállalkozót a rendőrség lehallgatta – ez okozta Kiss vesztét.

Megírtuk azt is, hogy Kiss Szilárd Tarsoly Csaba bukott Quaestor-vezér mellett Orbán Viktor barátjával, Mészáros Lőrinccel is üzleti kapcsolatban állt, nem is akárhogy. Rábukkantunk például Kiss és Mészáros eltitkolt közös orosz cégére, amit a felcsúti milliárdos polgármester elfelejtett a vagyonbevallásában feltüntetni.

Kissről azt is kiderítettük, hogy korábban gyanús orosz figuráknak és prostituáltaknak segített magyar vízumhoz jutni nagy tételben. Kissnek bírósági papírja is volt arról, hogy vízumok ígéretéért cserébe kb. 20 millió forintnyi pénzt kapott egy orosz üzletembertől. Ennek ellenére orosz élettársa társtulajdonos és ügyvezető lett egy olyan moszkvai cégben, melynek a magyar állam egyenesen kiszervezte a vízumigénylést.

A tavalyi cikksorozatunkból az is kiderült, hogy amikor agrárdiplomatának kinevezték, az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági kockázatokat tárt fel Kiss-sel kapcsolatban, ennek ellenére Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek köszönhetően Kiss pozícióban maradhatott miniszteri megbízottként. Pedig az átvilágítás orosz alvilági kapcsolatokat tárt fel nála, ráadásul róla és különösen élettársáról, Lénáról kormánykörökben is elterjedt vélemény volt, hogy orosz titkosszolgálati kötődéseik vannak.

Mindezek ellenére Fazekas Sándor agrárminiszter a mai napig nem adott magyarázatot arra, miért tartotta meg Kisst a nemzetbiztonsági szakvélemény ellenére. A cikksorozat utolsó részében arról írtunk, hogyan hálózta be Kiss Szilárd többek között közös bizniszekkel és megvendégeléssel, etetéssel-itatással az agrárminisztérium több döntéshozóját, és hogy a kirobbanó botrány feszültségeket okozott a kormányon belül.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)