Rogánig érhetnek a Vizoviczki-ügy szálai

2016.06.07. 12:49

Vizoviczki Lászlóról, a pesti éjszaka uráról szóló legalább háromrészes, rendkívül érdekes és részletes tényfeltáró cikksorozatot közöl a 444.hu. A múlt héten megjelent első rész arról szól, hogy a 90-es években miként építette ki és szilárdította meg a rendőrség lefizetésével a szórakozóhelyeket üzemeltető cégbirodalmát a taxisként induló Vizoviczki, milyen pénzügyi és személyes kapcsolatai voltak a szervezett bűnözői körökkel, elsősorban az olajmaffiával, idővel miként lépett rajtuk túl, majd hogyan lett túl zavaró a politika számára.

A ma megjelent folytatás főleg a 2012-ben büntetőeljárás alá vont „vállalkozó” politikai kapcsolatait tárja fel, és elsősorban a Belvárosra koncentrál, ami a Hajógyári-sziget bekebelezése előtt Vizoviczki számára a legfontosabb városrészt jelentette.

A cikk a publikus nyilvántartások és más források mellett a rendőrség által lehallgatott telefonbeszélgetések alapján részletesen feltérképezi, hogy melyik önkormányzati ciklus alatt milyen ingatlanok bérleti és/vagy tulajdon jogát szerezték meg a Vizoviczkihez köthető cégek, és milyen kapcsolatban álltak a kerület prominenseivel, különösen a Rogán Antal idején jegyzősködő, majd kirúgott Rónaszéki Lászlóval.

Rogánban bízott Vizoviczki?

Kiderül, mennyire valószínűtlen, hogy a kerület vezetése ne tudott volna arról, hogy valójában ki áll a rokonok által vezetett és a kerület által százmilliós nagyságrendű kedvezményben részesített Vizo-cégek mögött. Arra is fény derül, hogy a büntetőeljárás során a hatóságok szisztematikusan elkerülték, hogy a vesztegetésekben érintett kerületi rendőrök, Rogán Antal vagy akár csak Rónaszéki László ügye a Vizoviczki elleni nyomozással összefüggésben vizsgálódás tárgyát képezze.

A telefonbeszélgetésekben konkrét utalás is elhangzik arra, hogy amikor 2012-ben csikorogni kezdett az V.  kerületi hatóságok és Vizoviczkiék együttműködésének addig olajozottan működő gépezete, Vizo emberei utolsó mentsvárként Rogán Antal közbenjárásában bíztak, illetve hogy a maffiózó kapcsolatban állt a számára fontos kerületek vezetőivel.

Bús Balázs óbudai polgármesterrel szemben a ma már a miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter Rogán Antal ezt a kapcsolatot sosem ismerte el, a 444 kérdéseire nem válaszolt, és már arra az esetre is perrel fenyegetőzött, ha a lap akár csak a közte és a Vizoviczki közt lévő kapcsolatra utaló kérdéseket le merészeli közölni.