Nyomoz a rendőrség az érpataki polgármester furcsa ingatlanszerzései miatt

2016.06.13. 14:06

Tényi István feljelentésére a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt az érpataki polgármester ingatlanszerzései miatt minősülő és büntetendő csalás gyanújával. A nyomozással az ügyészség a nyíregyházi rendőrkapitányságot bízta meg, annak határideje augusztus 6-a.

Ahogy azt az Átlátszóra hivatkozva mi is megírtuk, Orosz Mihály Zoltán polgármester Benefícium Szeretetszolgálat nevű szervezete majdnem 50 ingatlant vett/szerzett meg Érpatakon, ebből jó párat egészen furcsa körülmények között, például volt olyan eladó is, aki nem is tudta, hogy eladta volna a házát. 

A Kossuth utca 40.-ben lakó idősebb, saját bevallása szerint írástudatlan pár nem is tud róla, hogy a házukat eladták – elmondásuk szerint Orosz végig arról beszélt nekik, hogy csak a telket veszi meg, a ház maradhat a nevükön

– írta az Átlátszó.

Tényi - aki több ügyben is tett már feljelentést - beadványában szintén az Átlátszó cikkére hivatkozva azt írta, hogy az ügyben felmerül a csalás bűntett gyanúja.