Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Testközelből nézegethet csontvázakat a József nádor téren

2016.06.13. 13:11

Szokványosnak semmiképp sem mondható, ha az ember sétál a belvárosban, és egyszer csak megakad a szeme pár mellette fekvő csontvázon. Az V. kerületi József nádor téren épp ez történt meg Firnigel Lóránd olvasókkal, aki küldött néhány képet a nem mindennapi észlelésről.

Azt mondta, hétfő délben sétált el az építkezés mellett, és a kerítésen tisztán be lehetett kukkantani a készülő mélygarázs területére, ahol még mindig régészeti feltárás zajlik. 

Hogy ezek mikori csontvázak lehetnek, egyelőre nem tudni, az Atv.hu szerint a téren találtak már második világháborús leleteket, majd a portál szerint egy valószínűleg középkori temetőre bukkantak a régészek. 

Az Atv információ szerint a szakemberek úgy gondolják, hogy nagyjából 300 sírhely kerülhet elő az ásatásokkor.

A mélygarázs beruházója az OTP sajtóosztályának tájékoztatása szerint,

  • A mai nappal a feltárt sírok száma: 161
  • A sírok két rétegben kerülnek elő, az eddigi intenzitás alapján a városfalon kívüli egykori köztemető még 4-500 sírjára lehet számítani. Ezek döntő többsége melléklet nélküli.
  • A sírok 17. századiak, a temetőt a török kori látképeken jelölték.
  • A megelőző régészeti feltárást a Budapesti Történeti Múzeum szerződés alapján végzi, amelynek időtartama az építkezés időtartamában tervezett volt, a múzeum mindent megtesz annak érdekében, hogy a szerződéses határidőt betartsa.
  • A temetőből származó csontvázak a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába kerülnek. A területen előkerült 15. századi település néhány lelete pedig a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

A József nádor téren az OTP Ingatlan Zrt. épít 525 férőhelyes mélygarázst 4 milliárd forintból. A 16 hónaposra tervezett munkálatok tavasszal kezdődtek, de mivel a cég nem számított meglepetésekre (egy nem várt sírhely talán annak számít), csúszhat az egész beruházás. 

A tér átalakítása tiltakozásokat váltott ki, mert márciusban kivágták a régi, nagy lombkoronájú fákat. A beruházó azt mondta, hogy ha elkészül a garázs, a korábbi 24 fa helyett 55-öt építenek a térre, ahol egyébként a AMX Nador House Kft. egy luxusszállodát is tervez. 

Az AMX Nador House a napokban került egy jordániai üzletember érdekeltségébe – de a válasz.hu szerint a társaság mögött egy szaúdi olajmilliárdos áll –, korábban több tulajdonosának egyike az a BDPST Zrt., aminek cégbírósági bejegyzéséhez a 444 szerint maga a miniszterelnök veje, Tiborcz István fizette be a 100 ezer forintos illetéket - írtuk a József nádor téri női hajléktalanszálló felszámolásáról szóló cikkünkben