Pintér nem foglalt állást, elfogadja-e a testüreg-vizsgálatot a kápolnában

2016.06.14. 21:13

Első olvasásra meghökkentő írásbeli kérdést kapott Pintér Sándor belügyminiszter Sneider Tamástól, a Jobbik alelnökétől. Sneider ugyanis erre volt kíváncsi:

Elfogadhatónak tartja a Kormány, hogy egy állami fenntartású intézetben az istentiszteletre kijelölt hely egyben a testüreg-átvizsgálásoknak a színhelye?

A jobbikos politikus azért volt erre kíváncsi, mert olvasta az alapvető jogok biztosának összefoglalóját a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tett látogatásáról. Az ombudsman pedig azt állapította meg, hogy olykor a motozásra és a testüreg átvizsgálására a börtön kápolnájában kerül sor. 

Sneider annyira megdöbbent a dolgon, hogy parlamenti kérdést intézett Pintérnek erről. Szerinte ugyanis a börtön "lelkiismereti és a vallás szabadságához való joggal összefüggő visszásságot okoz azzal", ha "a mezítelen fogvatartottak testének, nemi szervének, illetve egyes testüregeinek átkutatását a vallásgyakorlásra rendelt helyen (a kápolnában) végzi".

A belügyminiszter, a parlament honlapján olvashatjuk, kitérő választ adott, és nem foglalt állást egyenesen azzal kapcsolatban, elfogadható-e ez az intézkedés. Pintér ehelyett arról tájékoztatta Sneidert, hogy az elmúlt évek során sok börtönkápolna épült. A szóban forgó Somogy megyei börtönben pedig egy felújított részben tartják az istentiszteleteket.