Lázár: Ideje volna az országot elhagyni!

D MTZ20160616028
2016.06.16. 16:59

A miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón óriásit hibázott: kimondta, amit magyar, pláne kormányzati vezető politikus soha nem mondhat ki:

Emlékezzünk, mi történt, amikor Gyurcsány Ferenc mondta, hogy „el lehet menni Magyarországról”. 

Az indulatos miniszterelnök ezt Széles Gábornak, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének válaszolta 2006. június 15-én, azaz szinte hajszálpontosan 10 éve. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban Széles azzal fenyegetőzött, hogy a hazai megszorítások elől Szlovákiába viszi a cégeit, ahol alacsonyabbak az adók, amire Gyurcsány kiakadt, hogy persze, a tőkések lelépnek, a nyugdíjasok meg maradnak, és megkérdőjelezte Széles hazafiságát, amiért nem bír elviselni 4 százaléknyi adóemelést.

Gyurcsányra elképesztő ellenzéki össztűz zúdult, és hiába bizonygatta, hogy ő csak Széles smucigoskodására reagált, az „el lehet innen menni” billogként égett rá a homlokára, amit csak az őszödi beszéd szeptemberi nyilvánosságra kerülése halványított el.

Ahogy annak idején Gyurcsány, természetesen Lázár sem arról beszélt, hogy magyaroknak kéne itthagyni az országot. Azt fejtegette, hogy a kormány ösztönözni akarja, hogy a multinacionális élelmiszerláncok a hazai boltjaikban elsősorban magyar termékeket áruljanak, és a multiknak szúrt oda egy közbevetett félmondatot, hogy felőlük akár el is mehetnek. De az, amit mondott, éppúgy tökéletesen alkalmas rá, hogy a szövegkörnyezetéből kiragadva ellene fordítsák.

Lázár a magyar élelmiszer-kiskereskedelemről

Tanulság: a politikusoknak soha, semmit nem szabad elhinni, de ha még videó is van róluk, akkor aztán pláne!