Negyvenmillió forintot akart tisztára mosni a szegedi férfi

2016.06.17. 11:29 Módosítva: 2016.06.17. 11:29

Prostituáltakat futtató bűnszervezet bevételének eltitkolása miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen, az ügyészség kezdeményezte a pénzmosással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását - közölte az MTI.

A gyanú szerint a férfi 2014 márciusától egy Franciaországban működő, prostituáltakat kizsákmányoló bűnszervezet egyik magyar tagjával állt kapcsolatban, aki negyvenmillió forint eredetét akarta legálissá tenni.

Így mosta

Az összeget készpénzben átadta a gyanúsítottnak, aki befizette a megadott bankszámlára, majd aznap adásvételi szerződést kötöttek egy ingatlanról. A gyanúsított a szerződésben negyvenmillió forint foglaló megfizetését vállalta, ám a megállapodásban rögzített határidő lejártáig nem egyenlítette ki a vételár teljes összegét. A gyanúsított ezzel elveszítette a foglaló összegét, és a negyvenmillió forint a férfi tulajdonába került.

A gyanú szerint az adásvételi szerződést eleve azzal a céllal kötötték, hogy a bűnszervezet működéséből származó negyvenmillió forint eredetét elfedjék, a gyanúsított valójában nem akarta megvásárolni az ingatlant.

Nem az első eset

Májusban - egy szintén a bűnszervezettel kapcsolatban álló - szegedi testvérpár ellen indult hasonló eljárás egy fiktív ingatlan-adásvétel miatt.

Márciusban egy francia-magyar nyomozócsoport egyéves munkája eredményeként tizenkét férfit vettek őrizetbe, valamint több száz millió forint értékben készpénzt és vagyontárgyakat foglaltak le. A gyanú szerint egy szegedi család tagjai és hozzájuk kapcsolódó emberek alkotta bűnszervezet tagjai Csongrád megyében beszervezett prostituáltakat futtattak Franciaország több városában, például Bordeaux-ban, Nizzában és Strasbourgban.