Korrupció miatt bíróság elé kerül a volt cseh kormányfő

2016.06.20. 14:55

Korrupció vádjával rövidesen bírósági eljárás indul Petr Necas volt cseh polgári demokrata miniszterelnök ellen - közölte a Hospodárské Noviny című cseh napilapra hivatkozva az MTI. Rostislav Bajgar államügyész a vádiratot már elkészítette, napokon belül a bíróság elé viszi az ügyet.

Petr Necast azzal vádolja az államügyészség, hogy 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, és ezzel tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott.

A kormányfő az áfaemelést ellenző három képviselőnek, akikkel a pártnak már korábban is több vitája volt, megígérte: ha lemondanak mandátumokról, és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jólfizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben. Necas az évek óta húzódó ügyben nem nyilatkozik. Ügyvédje Josef Lzicar újságíróknak azt mondta: ügyfele nem érzi magát bűnösnek, a neki tulajdonított döntéseket nem ő hozta.

A három volt képviselő közül a parlamentből való távozása után Marek Snajdr az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó Cepro, Ivan Fuksa pedig a prágai repülőteret is működtető Cesky Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg Petr Tluchor nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására barátját, Libor Antostot beválasztották a Ceské Dráhy vasúttársaság vezetésébe.

A három képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de képviselői mentességük következtében végül is a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól.