Erik, Alexandra
EUR 384,01 Ft
USD 365,15 Ft
9 °C
23 °C

Kotongate borult Mályira

4O5A6237
2016.06.21. 20:38
Valószínűleg nem ütötte volna meg az országos sajtó ingerküszöbét Mályi önkormányzatának belvitája, ha úgy szólt volna a hír, hogy festékes zacskókkal dobálták meg négy fideszes képviselő házát. Persze, nem szoktak önkormányzati képviselőket, főleg fideszeseket megdobálni, de igazán pikánssá az ügyet a módszer tette: a Miskolc melletti faluban a múlt héten fáradtolajjal töltött óvszereket dobáltak a helyi fideszes képviselők házaira, autóira. A rendőrség rongálás miatt nyomoz, az érintettek szerint sokkal többről van szó.

Az önkormányzat napelemmel felszerelt épületénél állunk meg, szemben a napelemmel felszerelt templommal Mályiban. A fenntartható fejlődés itt nagyjából megáll, a négyezer fős település Miskolchoz tapadva éli életét. A többség oda jár be dolgozni – vagy Londonba, legalábbis az egyik mellékúton végigdöngető angol rendszámos tuningolt sportkocsiból erre lehet következtetni –, és a bevásárlásaik nagy részét is ott intézik, amióta felújítás miatt bezárt a főúton lévő bolt. „Ami nyitva van, ott húst sem lehet venni” – mondta a főút mentén gyömülcsöket kínáló asszony, pár lépésre a saját készítésű kecskesajtjait árusító ismerősétől.

A kotontámadásról nem hallottak, csak arról, hogy a közelmúltban megöltek egy hajléktalant a mályi tónál. Különösebben egyik hír sem mozgatta meg őket. Néhány utcával arrébb már hallottak az óvszeres ügyről, egyikük szerint megérdemlik a képviselők – hogy miért, azt nem mondta el – másikuk szerint jó lenne kinyomozni, mi történt, de saját tapasztalatai miatt kételkedett abban, hogy a rendőrség bármi érdemit meg fog tudni állapítani az ügyben.

„Remélem, hogy a rendőrség levonja a következtetéseket és bizonyítani fogja alkalmasságát” – jelentette ki sokat mondóan Bihari Attila. A nyugdíjas rendőr egyike az éjszakai kotontámadás elszenvedőinek. Szerencséje volt, neki csak egy csomagot dobtak a házára.

Extra pech kellett a balhéhoz

Hogy ki áll az összes fideszes képviselőt elérő támadás mögött, azt nem tudja, de azt igen, hogy ezt egy 2014 óta tartó szkanderezés előzte meg a polgármester és a négy fideszes képviselő között. „Azt gondolta, minden mehet úgy, ahogy az előző ciklusban, amikor a testület úgy táncolt, ahogyan ő fütyült.” A polgármesterrel együtt héttagú testületben azonban Viszokay István elvesztette a többségét: az ötödik helyre még befért egy független 401 szavazattal, a hatodik mandátumot viszont 401-401-es szavazategyenlőség miatt sorsolás döntötte el. Így jutott be a fideszes Bihari, legyőzve a korábbi alpolgármestert, Lehóczky László Krisztiánt. A 4:3-as szavazattöbbség ezen az apróságon bukott el, innentől folyamatos volt a vita.

Például a tyúkkeltető miatt, amit a polgármester álmodott meg a falu szélére. A Miskolci Kistérségtől a hatmilliós támogatást meg is kapta az önkormányzat, miután a polgármester jelezte, hogy elkészült az épület. Ehhez képest ma is két csupasz, félkész ház áll, tyúkok még sehol.

„Tavaly feljelentést tettünk, most költségvetési csalás gyanújával nyomoz a NAV ismeretlen tettes ellen” – mondta Bihari, megjegyezve, hogy a projekthez még legalább 25 millió kéne, de a polgármester a tavalyi költségvetésben sem jelezte, hogy be kéne tervezni az összeget, így nem világos, hogyan képzelte el a tyúkkeltető megvalósítását, ha komolyan gondolta a tervet. „Persze lehet, hogy a neki megfelelő összetételű önkormányzat megválasztásában bízott.”

A négy fideszes képviselő biztosította többséggel a testület a polgármester felmentését is kezdeményezte, de a bíróság első fokon Viszokaynak adott igazat a kedden megküldött ítéletben. Bihariék fellebbezést terveznek. „Nem lehet együttműködni a polgármesterrel.” A falu egyébként a NAV-ot vezető Tállai András parlamenti képviselői körzetébe tartozik. „Nem avatkozik bele ilyen ügyekbe, természetes, hogy azt szeretné, hogy minden rendben működjön” – mondta Bihari, saját fideszességét sem túlértékelve. „Ha maga Orbán Viktor telefonálna, hogy szavazzak így vagy úgy, akkor sem tenném amennyiben az ellentétes az én véleményemmel.”

Bihari szerint Viszokay kétségtelenül jól megtalálja a hangot a helyiekkel, gyerekkora óta ismerik, bíznak benne, így könnyen az ellene fellépő képviselők ellen fordíthatja a közhangulatot. Eközben azt is elnézik neki, hogy „hivatalban lévő vezetőként kifogásolható csoportokkal tart kapcsolatot” – mondta, tartózkodva a részletektől.

Parttalan vita a parton

Nem sokkal arrébb Ekker Gézáék háza áll. A tűzfalon gyanús folt éktelenkedik. „Cégér” – mutat rá dühvel vegyes iróniával a nyugdíjas mérök, aki ugyan nem képviselő, felesége, Sömjéni Éva viszont igen, ezért is került a ház az óvszertámadás célkeresztjébe.

Az ablakról, a teraszról, az autóról már nagyrészt sikerült levakarni a ragacsot. Ők több óvszert is kaptak, ahogyan azt a rendőrségi helyszíneléskor készült fényképek is mutatják.

Ekker sajnálja, hogy a miskolci önkormányzaton tanácsadóként dolgozó felesége részese lett a mályi vitának,  de az ügy ecsetelésekor láthatóan nehezen fogta vissza dühét. Tapasztalata szerint a polgármester „bármiről is legyen szó, a fideszes képviselőket okolta.” A támadás eltervelésével nem vádolta meg a polgármestert, de Biharitól függetlenül ő is megemlítette, hogy az akció előtt egy nappal a négy fideszes képviselő látogatást tett a falu üdülőterületén lévő tónál fekvő Mályi Beach-hez.

A terület szintén a polgármester és a négy képviselő közötti vita tárgya: az utóbbiak szerint jogszerűtlenül működik a stranddá kiépült, szabadtéri zenés szórakozást is biztosító hely. A terület ugyanis az önkormányzaté, bérleti szerződést pedig nem tudott az önkormányzat felmutatni a képviselőknek.

20 éve határozat született arról, hogy az akkor vizes területet, ahol ma a Mályi Beach kiépülő strandja áll, a szomszédos terület tulajdonosa használhatja. „Ez azonban csak a tulajdonosra áll, ez a használati jog nem átruházható” – mondta Sömjéni Éva.

A Mályi Beach-nél vitatják a fideszes képviselők  állításait. A név nélkül nyilatkozók szerint a terület vitán felül 20 éve magántulajdon, ők pedig bérlőkként vannak jelen az általuk láthatóan gondozott, kiépülő területen, ahol idén előszor strand is üzemelhet, a katasztrófavédelem és az ÁNTSZ által már megadott engedéllyel. A helyszínen a fideszes képviselők vizitjéről sem tudtak.

Elvileg akár az is elképzelhető, hogy az üzemeltető valóban bérlőként fizet valakinek, akiről úgy tudja, hogy a terület jogos tulajdonosa – vetette fel a lehetőséget Sömjéni, azt mindenképp furcsállva, hogy az önkormányzat passzívan szemléli a hozzájárulása nélkül a területén működő vállalkozást.

Vízbű' veszi ki az olajos óvszert

Hogy a víz körüli vita kapcsolódhat az olajos óvszerekhez, azt jelzi az is, hogy az alpolgármester – a testület által a polgármester akarata ellenére megválasztott Vajkovszky József – vállalkozásában lévő vizibicikliket ismeretlenek csákánnyal lyuggatták ki.

A Mályi Beach-nél az alpolgármester vállalkozásáról megjegyezték, hogy szerintük vízhasználati engedély nélkül működik, ami hiányában mások aligha üzemeltethetnének vizibicikli-kölcsönzőt.

„Fesztivált is szeretnénk szervezni, a helyiek is jól járnának, hogy jó pénzért kiadhatnák arra az időre nyaralóikat. Persze mindig van egy-két ember, akit zavar a zaj” – mondták a vállalkozásánál utalva arra, hogy néhány közelben élő aláírásokkal tiltakozott a hétvégi bulik és a havi két koncert ellen, „de volt, aki visszavonta, mert rájött, hogy félrevezették.”

Az óvszeres támadást a Mályi Beach-nél nyilatkozók szerint „maguk a fideszes képviselők szervezhették”, és talán az állhat mögötte, hogy valaki más szemet vetett a területre.

A képviselők szerint nyilván szemet hunyhattak volna a polgármester ügyei felett, de inkább vállalták a konfliktust, „mert normális ember ebbe nem nyugodhat bele.”

Megkerestük a polgármestert is, ám Viszokay közölte: nem kíván nyilatkozni az ügyben.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek