Az Emmi feljelentést tett a gyöngyösi kislány halála miatt

2016.06.23. 08:33 Módosítva: 2016.06.23. 10:10

Megérkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra az Emmi feljelentése a Gyöngyösön halálra éheztetett kislány halála miatt - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a minisztérium Kira halála után egyből vizsgálatot indított, amely során megállapították a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat jogszabálysértő mulasztásai vezettek a tragédiához. 

A minisztérium szerint Kira nem halt volna meg, ha a hatóságok betartják törvényi kötelezettségeiket. Mivel emberi mulasztás is történt, ezért 

foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.

Korábban Lázár János azt mondta, hogy jó a gyermekvédelmi törvény, annak alkalmazásában történtek hibák a gyöngyösi esetben. 

Az illetékes Kormányhivatal pár napja azt közölte, hogy a gyermekjóléti szolgálat vezetőjének vezetői megbízása megszűnt, a család- és gyermekjóléti központ vezetője és két családgondozó pedig fegyelmi büntetésben részesült.