Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-4 °C
5 °C

Csalódás volt, újragondolják a távoltartást

5 DSC 5776
2016.06.25. 08:28
Akár elektronikus bilincset is bevethetnének a jövőben a távoltartás ellenőrzésére: ez lenne a készülő új büntetőeljárási kódex egyik újítása. A törvénytervezet indoklása elismeri, hogy a távoltartás intézménye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A statisztikák szerint a bíróságok alig is alkalmazzák. Vasárnap délután a családon belüli erőszak ellen küzdő szervezetek emléksétát szerveznek és fehér léggömböket engednek fel az „amíg vér nem folyik” hozzáállás áldozatainak emlékére.

A távoltartás "nem váltotta be az eredetileg hozzá fűzött várakozásokat", áll a büntetőreform utolsó hiányzó láncszeme, az új büntetőeljárási kódex pár hete nyilvánosságra hozott tervezetében, az indoklásban, amikor az okokat sorolják, miért van szükség változásra. Az új törvény, amely a terv szerint 2018. január 1-jén lépne hatályba, több lényeges ponton hozzányúlna a távoltartás szabályaihoz.

A köztudatba ez nem igazán ment át, de valójában többféle távoltartás létezik:

  • Van az a fajtája, ami kifejezetten azt célozza, hogy azonnali védelmet nyújtson a családon belüli erőszak áldozatainak, és nincs hozzá szükség arra, hogy büntetőügy kezdődjön vagy bárki feljelentést tegyen: ez a rendőrség által elrendelhető 72 órás ideiglenes megelőző távoltartás és a bíróság által elrendelhető, maximum 60 napos megelőző távoltartás.
  • És van az a fajtája, amelyet csak akkor lehet elrendelni, ha már folyik egy büntetőeljárás. Ez kényszerintézkedés, olyasmi, mint mondjuk a házi őrizet.

Bokaperec, plusz idő

Az új büntetőeljárási kódex ennek, az utóbbinak a szabályait reformálná meg. Az egyik újítás, hogy a törvény lehetővé tenné "a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását", vagyis olyan elektronikus bokaperecet lehetne használni a távoltartás betartatásához is, mint amilyet most a házi őrizetesekre vagy a reintegrációs őrizetre hazaengedett rabokra tesznek. A bokapereccel azt nem lehetne ellenőrizni, hogy az illető egy bizonyos személyhez, mondjuk a volt feleségéhez nem megy-e közel, de azt igen, hogy adott konkrét helyektől, például a nő lakásától, a munkahelyétől, a gyerek iskolájától távol marad-e.

Ami még fontosabb változás lenne, az a távoltartás idejének kiterjesztése. Ha a távoltartást még a vádemelés előtt rendelik el, alapból addig tartana, amíg az elsőfokú bíróság nem határoz valamit róla még a tárgyalás előkészítésekor. Ha netán az eltelt idő átlépné a fél évet (mert fél év alatt még a vádemelésig sem jutnak el), akkor sem szűnne meg automatikusan a távoltartás, csak a bíróság megvizsgálná, hogy indokolt-e még fenntartani. Ha a vádemelés után rendelnék el a távoltartást, egészen addig tartana, amíg meg nem születik a büntetőügyben az elsőfokú ítélet.

Ez elég nagy ugrás lenne ahhoz képest, hogy most a távoltartást a bíróság 10 és 60 nap közti időre rendelheti el.

Elvétve alkalmazzák

A mostani rendszerben elérhető távoltartást a bírák nagyon ritkán alkalmazzák. Az Országos Bírósági Hivatal honlapjáról elérhető statisztikák szerint

gyakorlatilag két kézen meg lehet számolni,

évente hány jogerősen elítélt felnőttet sújtottak távoltartás kényszerintézkedéssel.

2015 első félélévében 8-an voltak, épp úgy, mint 2014-ben egész évben, 2013-ban pedig 6-an. A túlnyomó többségük (22-ből 18) férfi volt, és egyébként olyan bűncselekményekért ítélték el végül őket, mint zaklatás, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése, szexuális erőszak és garázdaság.

Vasárnap demonstráció

Közben a családon belüli erőszak ellen küzdő szervezetek vasárnapra, június 26-ra figyelemfelhívó akciót terveznek, a tavalyi után ez lesz a második Angyalhír séta. A megmozdulás kezdeményezője Seres Barbara, az a gyászoló anya, akinek tavaly januárban hat hónapos kisfiát az apja ledobta egy budai ház negyedik emeleti körfolyosójáról, majd utána ugrott. Seres Barbara szerint a fiának, Ádámnak "azért kellett meghalnia, mert a magyar jogi és ellátórendszer nem tudta őt megvédeni a bántalmazó apával szemben".

Az Angyalhír közleménye felidézi, hogyan próbált az anya segítséget kérni a tragédia előtt, de hiába. Sorolják: a családsegítő több száz kilométerre az otthonától ajánlott neki férőhelyet, távoltartást nem rendeltek el, és miután a nagymama feljelentette a férfit, amikor az először próbálta kidobni az ablakon a kisbabát, a bíróság végül felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és arra is figyelmeztette az anyát, hogy köteles a kapcsolattartást biztosítani az apa számára. Ez mindössze 6 nappal előzte meg a baba meggyilkolását.

Az Angyalhír séta, melynek résztvevői valódi védelmet követelnek a veszélyben lévőknek, vasárnap délután háromkor a Clark Ádám térről indul. A menet a Bazilikáig vonul, ahol a csatlakozó civil szervezetek, a Nőkért, a Patent, a NANE Egyesült és az Újrakezdés csoport képviselői mondanak beszédet. Útközben a Lánchídról száz fehér léggömböt fognak felengedni az áldozatok emlékére.

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, akkor hívja ezeket a segélyvonalakat: 06-40-630-006 (hétfőnként 10–14, szerdánként 14–18, péntekenként 10–14 óráig), 06-80-505-101 (este 6 és 10 között szerda és hétvége kivételével)