Miért vitték pszichiátriára a kéményre mászó ligetvédőt?

2016.06.29. 17:32
Kedden a rendőrség feloszlatta a Ligetvédők demonstrációját a Közlekedési Múzeumnál, ahol tüntetők láncolták magukat az épülethez. Szerdán több tévhit és félreértés terjedt el az interneten, helyszíni tapasztalataink és a rendőrségi bizonyítékok alapján összefoglaljuk, hogy mi történt.

1. Mi történt kedden a Városligetben?

Kedd délelőtt 11 óra körül a Ligetvédők egy nagyjából 45 fős csoportja betört a Közlekedési Múzeum körbekordonozott területére, egyikük felmászott az épület tetejére, többen ablakrácsokra, postaládákhoz és oszlopokhoz láncolták magukat. A rendőrség a helyszínre érkezett, majd 1 óra körül feloszlatták a ligetvédők demonstrációját.

Folyamatosan szorították ki az addigra 100-120 fős tömeget, és intézkedtek azok ellen az emberek ellen, akik nem voltak hajlandók távozni. Délután három órára már mindenkit levágtak a láncokról, de ekkor még senkit sem vettek őrizetbe, az épület tetején pedig ott volt még  a Riddim Colony énekese, Komáromy Gergely.

Ő fél 5-kor önszántából mászott le a kéményről, a rendőrök helyben megbilincselték, majd a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályára került.

Fél órával később elszabadultak az indulatok, amikor a Közlekedési Múzeumhoz érkezett egy markológép. A tüntetők ráültek, hogy megakadályozzák a behajtást. A rendőrség újra elhordta a ligetvédőket, de egy másik csoport a kordonból rögtönzött kocsibeálló elé ült le. Bár korábban egyáltalán nem volt erőszakos a rendőrök fellépése, ekkor mégis rohamsisakban, gumibottal a kézben, rángatva szabadították fel az utat.

A beavatkozás újabb indulatokat szült és a vége az lett, hogy a rendőrök elkezdték őrizetbe venni a demonstrálókat. A helyszínen volt Mécs Imre korábbi SZDSZ-es politikus is, akit szemtanúk szerint az egyik készenléti rendőr fellökött, azért vérzett a keze. A rendőrség azonban azt állítja, hogy egy magánszemély a felelős.

2. Hány embert vettek őrizetbe a rendőrök?

A rendőrök a helyszínen eleinte csak intézkedtek azokkal a tüntetőkkel szemben, akik odaláncolták magukat a múzeumhoz vagy nem hagyták el az utat, amikor arra felszólították őket. Mivel szabálysértést követtek el, várhatóan figyelmeztetést vagy bírságot kapnak. Ezekben az ügyekben egyszerű határozat születik, bírósági eljárás csak akkor indul, ha fellebbeznek a döntés ellen.

Az intézkedő rendőrök összesen 36 esetben éltek szabálysértési feljelentéssel, illetve négy esetben (2 esetben garázdaság, egy esetben rongálás és egy esetben fogyasztással elkövetett kábítószer-birtoklás miatt) kezdtek büntetőeljárást. Egy embert garázdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki – tudtuk meg a rendőrségtől.

3. Milyen alapon ver szét a rendőrség egy bejelentett demonstrációt?

A hatóság arra hivatkozva oszlatta fel a tüntetést, hogy az érdeksérelmet okoz másoknak. Jelen esetben a vagyonkezelő Városliget Fejlesztési Zrt.-nek, mivel az építési vállalkozó nem tudta megkezdeni a bontást. A gyülekezési törvény erre valóban lehetőséget ad.

Érdekes viszont, hogy míg a helyszínen ez hangzott el, addig a rendőrség szerdai közleménye szerint az volt a probléma, hogy a megmozdulás a kordonok ledöntésével elveszítette békés jellegét.

4. De a Ligetvédők azt mondják, hogy nincs engedély az építkezésre!

Sághi Attila a Városliget Zrt. műszaki igazgatója az Indexnek azt mondta, hogy a Közlekedési Múzeum épületében nem engedélyköteles munkálatokat végeznek, a kordon pedig az építési területet határolja el.

A jogszabályok szerint lehetőség van erre, de a területfoglalást jelezni kell az illetékes önkormányzatnak, ha az közterületet is érint. A rendőrségtől azt a választ kaptuk, hogy az építtető bemutatta a szükséges a dokumentumokat a helyszínen intézkedő rendőröknek.

5. Miért vitték el Komáromy Gergelyt a zárt osztályra?

A magát a Közlekedési Múzeum kéményének belső falához láncoló 32 éves K. Gergely budapesti lakos saját elmondása szerint kábítószer hatása alatt tiltakozott.

tájékoztatott a rendőrség. Közölték: a férfit a mentők szállították be a kórházba, mert az állapota ezt indokolta. Szerdán a helyszínen a rendőrök eleve azt mondták, hogy az addiktológiára viszik, a később a sajtót megjáró öngyilkos-hajlamot egyáltalán nem említettek.

Ugyanakkor Komáromy a 444-nek elmondta, hogy mielőtt önszántából lemászott a kéményről még rögzítette egy nyilatkozatban, hogy jól van, nincs zavart állapotban. Szerinte akarata ellenére tuszkolták mentőbe, majd bevitték Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályára. Az őt kivizsgáló orvos is úgy találta, hogy rendben van, de éjszakára bent tartották. A kórházban vér- és vizeletmintát is akartak venni tőle, de csak vizeletmintát adott, a vérvételt vallási okokra hivatkozva megtagadta. Úgy véli, hogy ez egy drogteszthez kell a rendőrségnek.

Komáromy Gergely  szerint az intézkedés során mindennél aggályosabb, hogy együttműködött, de megbilincselték az előállítása előtt. A rendőrség ezzel szemben azt közölte, hogy vele szemben "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés elkövetése miatt" eljárást indított.

6. De kik azok a Ligetvédők?

A Ligetvédők egy civil közösség, amelyik március 17-én foglalta el a volt Kertem nevű szórakozóhely területét, ahol a Városliget Zrt. lebontaná a volt Hungexpo épületét és a helyére felépítené a a japán Sou Fujimoto által tervezett, 6 milliárd forintba kerülő Magyar Zene Házát. A civilek azután döntöttek arról, hogy sátrakkal beköltöznek a területre és éjjel-nappal vigyázni fognak a fákra, hogy a beruházó alvállalkozói elkezdték kivágni a fákat. A fakivágást a tiltakozás hatására egyelőre felfüggesztették. 

A csoportot nem felülről szervezték, a városi hippiktől kezdve az egyetemi tanárokon és a szakmunkásokon át még ex-fideszes képviselő (Illés Zoltán) is tagja, sőt, a tüntetők között Szabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármestere is feltűnt. Emiatt lehetséges az, hogy sok egymásnak ellent mondó hír forrásai is a Ligetvédők különböző személyei.

Kedden reggel például arról szólt a közleményük, hogy a rendőrök elviszik őket a helyszínről. Amikor az Index a helyszínre ért, kiderült, hogy csak intézkednek, de senkit nem vesznek őrizetbe.

Ugyanígy a hétfő éjjel előállított Sebestyén Eszter kapcsán sem igaz, hogy a rendőrök eltörték a vállát. Őt a rendőrség közlése szerint "falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás" gyanúja miatt állították elő, gyanúsítottként kihallgatták. Bár elterjedt a hír, hogy a rendőrök eltörték a vállát, a rendőrség közölte, hogy "a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, a bűncselekmény elkövetését elismerte, hatályos jognyilatkozata szerint előállítása alatt sérülése nem keletkezett, az intézkedés ellen panasszal nem élt".