Jogsértő volt a meleg iráni menekült két hónapos őrizete

2016.07.05. 13:51 Módosítva: 2016.07.05. 18:30

A költségekkel együtt összesen közel 11 ezer eurót, közel 3,5 millió forintot kell fizetnie a magyar államnak annak az iráni férfinak, akit jogsértő módon vettek őrizetbe, miután 2014 júniusában politikai menedéket kért Magyarországon.

O.M. azért hagyta el Iránt, mert homoszexuális, és emiatt hazájában súlyos büntetéssel fenyegető büntetőeljárás indult ellene. A  Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azonban elrendelte a menekültügyi őrizetét 72 órára, amit a bíróság 60 napra hosszabbított meg. Arra hivatkoztak, hogy a nemzetiségét és a kilétét nem sikerült tisztázni, ezért fennáll a szökés veszélye, pedig a menekültügyi őrizet elrendelésére csak kivételes esetben van lehetőség.

O. M. fellebbezett, de a BÁH döntését az illetékes bíróság helyben hagyta. Összesen 58 napot töltött őrizetben, és csak akkor szabadult ki, amikor a BÁH kérését az őrizet 60 napos meghosszabbításáról a bíróság elutasította.

Két hónappal később, 2014. októberében O.M. menekültstátuszt kapott, és azóta is Budapesten él.

Keddi döntésében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Magyarország megsértette O.M. személyes szabadsághoz és biztonsághoz fűződő jogát, az őrizetbe vétele önkényes és alaptalan volt, és nem vették figyelembe az ügye sajátosságait, miszerint egy sérülékeny csoport tagja.

ENSZ: Rendőri jogsértéseket tesz lehetővé az új magyar törvény

Mai közleményében az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala aggodalmának adott hangot, miután hatályba lépett a rendőrségi törvény módosítása, ami lehetővé teszi a szerb határ 8 kilométeres körzetében talált migránsok tranzitzónákba szállítását. A törvény megfogalmazása szerintük nem egyértelmű, lehetővé teszi a migránsok önkényes, erőszakos visszazsuppolását Szerbiába, ami sérti az emberi jogaikat és az azokat védő nemzetközi egyezményeket.

Az új jogszabály tovább ronthat a határ szerbiai oldalán a belépésre várakozó több száz fő már most is kétségbeejtő és megalázó helyzetén. A főbiztos hivatala emlékeztet rá, hogy az országos rendőrfőkapitány helyettese, Balogh János tegnap egy avatási rendezvényen arra hívta fel a most végző rendőrök figyelmét, hogy a törvény új lehetőséget ad a rendőri fellépésre.

 A Magyar Helsinki Bizottság is elítélte a jogszabályváltozásokat, álláspontja szerint azok még inkább ellenőrizhetetlenné teszik, mit is csinálnak a rendőrök a feltartóztatott menedékkérőkkel. A jogvédő szervezet utalt arra, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosa is nyilatkozatban ítélte el az "új, önkényeskedésre lehetőséget biztosító szabályokat".