Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A kvótanépszavazás napján pótolják a komondoros Baloghot

2016.07.07. 11:53

A Nemzeti Választási Iroda honlapján megjelent, mikorra írták ki az időközi önkormányzati választást a Bács-Kiskun megyei Fülöpházán, ahol a nőverés miatt jogerősen elítélt polgármestert, Balogh Józsefet kell pótolni.

Az időpont október 2. lesz, ugyanaz a nap, amikorra Áder János államfő kiírta a kvótanépszavazást, és amikor egyébként Ausztriában pedig az államfőválasztás megismételt második fordulóját tartják.

Baloghot június 21-én ítélték el jogerősen élettársa súlyos bántalmazásáért. A Kecskeméti Törvényszék szigorította az elsőfokú ítéletet, és pénzbüntetés helyett tíz hónap szabadságvesztéssel büntette a politikust, két évre felfüggesztve.

Ez a döntés egyet jelentett Balogh József polgármesteri karrierjének a végével, mert az önkormányzati törvény szerint méltatlannak számít, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A fülöpházi képviselő-testületnek mindenképpen meg kellett volna szüntetnie a polgármester megbízatását. Balogh, aki korábban nagyon szerette volna megtartani a székét, elébe ment ennek azzal, hogy lemondott.

Balogh 2010 óta volt a Bács-Kiskun megyei Fülöpháza polgármestere. 2014-ben, már a vak komondoros botrány kirobbanása után választották újra. Az érvényes szavazatok száz százalékát szerezte meg, mert kihívója nem volt. A választásra jogosult 762 embernek csak 39 százaléka jelent meg, és közülük is 49 ember, minden hatodik érvénytelenül szavazott.

Ha Balogh szeretné, októberben megpróbálhatja visszaszerezni a székét. Megkérdeztük a Nemzeti Választási Irodát, megengedik-e a jogszabályok, hogy újra induljon. A válasz szerint igen, ugyanis a nagykorú magyar állampolgárok közül csak az nem választható, akit a bíróság a közügyektől eltiltott, aki szabadságvesztés-büntetését tölti, aki intézeti kényszer-gyógykezelés alatt áll, vagy akit a bíróság belátási képességének korlátozottsága miatt a választójogból kizárt. 

A felfüggesztett szabadságvesztés nem korlátozza a választójogot, így a jelölt indulhat a választáson

- írták.