Nem találtak DNS-nyomokat a megerőszakolt kétéves kislányon

2016.07.09. 10:10

Nem tudni továbbra sem, ki erőszakolta meg a VI. kerületi lakásban a kétéves kislányt. A Blikk információja szerint a nyomozást nehezíti, hogy nem találtak DNS-mintát a szakértők.

A házban élők úgy látták, hogy mire a rendőrök kiértek a VI. kerületbe, addigra a kislány ruhái és az ágyneműje ki lett mosva. A szárítóról foglalták le azokat és ott rögzítették a nyomokat is.

A lap szerint a nyomozók azt gondolják, hogy a kislányt egy eszközzel erőszakolták meg, amitől olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy orvosi beavatkozás nélkül belehalt volna. 

Úgy derült ki a brutális bűncselekmény, hogy az anya bevitte a gyermeket az egyik VI. kerületi gyermekotthonba. Az ott dolgozók alaposabban megvizsgálták a kislányt, ekkor vették észre sérüléseit. Szóltak a mentőknek és a rendőröknek is. A lakásban, ahol a kislány is élt, nyolcan laktak.