Kétszáz határsértőt kísértek vissza Szerbiába a hétvégén

2016.07.11. 08:10

Ez volt az első hétvége az új határrendészeti szabályok hatályba lépése óta, amelyek szerint azokat a migránsokat, akiket a határtól nyolc kilométeren belül kapnak el, visszakísérik Szerbiába és Horvátországba, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé, írja az MTI.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint így pénteken 45, szombaton 53, vasárnap pedig 128 migránst tartóztattak fel, és kísértek át a kerítésen a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák.

Az ukrán-magyar határnál 12 illegálisan érkezőt, az ország területén mélységi ellenőrzésnél - Fejér megyében, illetve Budapesten - kilenc migránst fogtak el.

Az új jogszabályok bevezetésének első napján, július 5-én még 190 volt a visszakísért határsértők száma, a héten pedig összesen 531. Más külső határszakaszon csupán naponta néhány embert fogtak el - derül ki a rendőrségi összesítésből.

A visszakísérős szabályozás mellett továbbra is érvényben maradt, hogy akik bizonyíthatóan átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, azok ellen büntetőeljárás, a román és ukrán határszakaszon elfogottak esetében idegenrendészeti eljárás indul.