Vizoviczki kormánypárti polgármester kenőpénzeinek kitálalásával fenyegetőzött

2016.07.15. 12:18

A Jobbikhoz közeli N1TV ma közzétett egy dokumentumot, ami szerintük Vizoviczki László, a pesti éjszakai élet évek óta szervezett bűnözéssel gyanúsított volt urának 2013-as vádalku-ajánlata.

A 13 oldalas papír lényegében egy üzenet, mely szerint Vizoviczki ugyan jobboldali beállítottságú és nem akarja a Fidesz-kormány stabilitását aláásni, de szeretne részt venni születendő gyermeke felnevelésében, ezért ha börtönben kell maradnia, a mostani kormányoldalhoz köthető ügyekről is kitálal. Kiderül, hogy a már átadott információk kizárólag az MSZP-ről szóltak.

Az ügy előzményei röviden:

  • A 444 júniusban arról közölt egy nagy anyagot, hogy a belvárosban kiterjedt szórakozóhely-hálózatot irányító Vizoviczki ügyének szálai a kerületet 2014-ig vezető Rogán Antalig érhetnek.
  • Július hatodikán derült ki, hogy a Fővárosi Törvényszék rekordösszegű, 250 milliós óvadék mellett megszüntette Vizoviczki László előzetes letartóztatását. Az ügyészség fellebbezett, Vizoviczki előzetesben maradt, a házi őrizetről a Fővárosi Ítélőtábla dönt majd jogerősen.
  • Július 13-án az N1TV-n bemutatott egy interjút, melyben a Vizoviczki-ügy negyedrendű, arca vállalása nélkül nyilatkozó vádlottja azt állítja: Vizoviczki 2011-ben négymillió forint kenőpénzt vitt az akkori V. kerületi polgármester Rogán Antalnak, hogy a vállalkozó éttermeinek teraszai kinyithassanak a belvárosban. A Rogán-vezette Miniszterelnök Kabinetiroda arctalan hazugságnak nevezte videóban elhangzottakat, ami miatt feljelentést tettek.
  • Július 14-én a még mindig előzetesben lévő a Vizoviczki közleményt adott ki, mely szerint soha semmilyen kapcsolata nem volt Rogán Antallal.

Ezután jelent meg ma az N1TV oldalán a Vizoviczkinek tulajdonított 2013-as levél, amelyből tegnap már a 444 is idézett egy rövid részt.

Az "ajánlat" szerint Vizoviczki egyebek mellett egy "országgyűlési képviselő-polgármesternek" juttatott, milliárdos kárt okozó, rendszeres, nagy összegű kenőpénzekről számolt volna be, amennyiben nem teszik lehetővé, hogy kijöjjön a börtönből. Olyan nevek és adatok átadásával fenyegetőzik, melyek után "egyszerű rutineljárás a sikeres vádemelés", és mint írja, "magas szintű" információinak 90 százaléka a 2010 utáni időkre vonatkozik.

Az N1TV ma újabb videót mutatott be, melyben a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja arról beszél, hogy ügyészségi kihallgatásakor hiába említette többször is Rogán Antal nevét, azt nem jegyzőkönyvezték, és kinevették, amikor azt kérdezte, a politikusból mikor lesz gyanúsított.