Három hónapja keresik a kórházból eltűnt bepelenkázott férfit

2016.07.20. 06:53

Rejtélyes eltűnésről számolt be a Bors. Egy férfi egy szál pólóban, bepelenkázva, papucsban még áprilisban eltűnt a karcagi kórházból, és azóta sem találják. Nemcsak a családja keresi, hanem a rendőrség is körözi, de egyelőre nem tudni, mi történt.

A lapnak Mile Sándor számolt be az öccse eltűnéséről. Azt mondta, hogy Imre öccse tavaly októberben került a kórházba, mert elesett, beütötte a fejét, és vérömleny keletkezett az agyában. "Hogy emiatt miért a pszichiátrián kezelték, azt nem tudom" – mondta Sándor, aki anyjával Püspökladányban lakik, és hetente kétszer tudta meglátogatni. 

Imre 75 kilóról lefogyott 45-re, és ha eloldották, szerinte menni is csak annyit tudott, hogy legfeljebb az asztalig elbotorkált. Ennek ellenére április 9-én nyoma veszett. Pedig előtte pár nappal arról egyeztettek a kórházzal, hogy hazaviszik a férfit.  Aztán hívták a kórházból, hogy Imre eltűnt, amit a bátyja képtelenségnek tart, hiszen szerinte alig tudott mozogni az öccse és bepelenkázva volt. 

Sándor a kórházi jelentést sem kapja meg, amíg meg nem kerül az öccse. Az ügyben rendőrségi nyomozás is zajlik, keresik Imrét, Sándor pedig a kórházat is feljelentette.

A karcagi Kátai Gábor Kórház egy közleményt küldött a Borsnak, miszerint nem tudnak információt adni, mert "Mile Imre eltűnése ügyében a Püspökladányi Rendőrkapitányság jelenleg is körözési eljárást folytat". A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság annyit mondott, hogy Mile Imrét még mindig keresik, eddig nem sikerült a nyomára bukkanni.