Mégis fenyegetéssel hívták a közmunkást toborzásra

2016.07.27. 12:47

Hétfőn írt arról a Kisalföld, hogy több helyi közmunkásnak is levele jött, amelyben a Magyar Honvédség toborzójára kaptak meghívást. Ami önmagában még rendben is lenne, de az érintettek között volt ötvenkilós nő és gerincsérvvel műtött, már fiatalkorában is alkalmatlannak nyilvánított férfi, ráadásul a lap szerint felhívták a figyelmüket, hogy ha nem fogadják el az "állásajánlatot", akkor három hónapra törlik őket a közmunkarendszerből.

Itt írtuk meg ezt bővebben, a cikkre a Magyar Honvédség és a Belügyminisztérium is azt közölte, hogy semmi sem kötelező, és nem lehet hátrányos jogkövetkezménye annak, hogy ha valaki nem megy el a toborzásra, vagy nem fogadja el a felkínált honvédségi állást.

Szerdán erre a Kisalföld közzétette a konkrét levelet, amit az egyik megszólalójuk kapott, és kiderül belőle, hogy tényleg figyelmeztetik a közmunkarendszerből való kirúgásra őket.

gyor