A Fidesz megpróbálkozott egy béna hazugsággal, de csúnya vége lett

2016.07.28. 08:19
A kormánypárt ügyvédjének Kovács Zoltán-díjas alakítása gyorsan bevonult a halhatatlan füllentések vitrinjébe.

Egy nappal az önkormányzati választások előtt, 2014. október 11-én a Fidesz kiadott egy közleményt, amelyben azt állították, hogy Juhász Péter, az ellenzék V. kerületi polgármester-jelöltje megrongálta a kormánypárt néhány belvárosi plakátját. 

pinocchio759

A Fidesz nem finomkodott, azt írták, hogy a biztonsági kamerák felvételei szerint Juhász "nyilvánvalóan alkoholos vagy drogos állapotban" hajtotta végre a plakátrongálást. Juhász sérelmezte, hogy a kormánypárt ledrogosozta, ezért személyiségi jogi pert indított, amely során 500 ezer forintot követel a Fidesztől. 

Pár napja tartottak tárgyalást az ügyben, ahol a Nol.hu szerint a kormánypártot képviselő ügyvéd meglepő taktikát választott. Csóka Velmira – vélhetően az őt megbízó Fidesszel egyeztetve – egyszerűen letagadta, hogy a közlemény a Fidesztől származik. Érvelése szerint a Fidesz nem találja a nyilvántartásában a sérelmezett közleményt, és amúgy is gyakran előfordul, hogy visszaélnek szervezetek nevével és logójával. 

Csóka ezzel egyébként azt is állította, hogy a Fidesz közleményét 2014-ben közlő Magyar Távirati Iroda is visszaélt a kormánypárt nevével, ami már puszta gondolatkísérletként is elképzelhetetlennek tűnik. 

De még mielőtt lezárulhatott volna az eljárás a bíróságon, a Nol.hu megtalálta a Fidesz honlapján a közleményt, amelyet a Fidesz ügyvédje néhány nappal azelőtt letagadott. Adja magát egy fénysebességgel klasszikussá vált kormánypárti humorcukorka: 

De sikerült?

Nem.