700 millióból építenek két új kormányablakot a pályaudvarokra

MAV Keleti kormanyablak latvanyterv 20160802
2016.08.02. 11:19

Megkezdődik a Nyugati  és a Keleti pályaudvaron a kormányablakok kialakítása - jelentette be Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az MTI tudósítása szerint. 

A két kormányablak kialakítása mintegy 700 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát uniós forrásból finanszírozzák, a Keleti pályaudvaron az indulási csarnokban, a Nyugati pályaudvaron a ceglédi váróban létrejövő új hivatalok 2017 nyarán nyílnak meg.

Pál László szerint a MÁV-nak fontos, hogy a vasútfejlesztés révén épületek felújítására nyílik lehetőség, mindkét pályaudvaron a kormányablak megtervezésekor tekintettel kellett lenni az országos műemléki védettségű épületekre vonatkozó szigorú előírásokra, és igazodni kellett a kormányablakokra jellemző arculati elemekhez, elvárásokhoz.

Nem ez az első eset, hogy egy pályaudvaron építenek kormányablakot. Eddig megvalósult a pécsi vasútállomás műemlékvédelmi felújítása, ott is kormányablakot hoztak létre, a váci és füzesabonyi állomásokon ugyancsak kormányablakokat építettek, befejeződött a balatonszentgyörgyi vasútállomás felújítása, a létesítményt hamarosan átadják, folyamatban van a kaposvári és a keszthelyi vasútállomások felújítása.

A MÁV tájékoztatása szerint a Keleti és a Nyugati pályaudvaron a kormányablak kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertese mindkét esetben a Belvárosi Építő és Imola Konstrukt Konzorcium lett, az egyenként közel 350 millió forint értékű beruházás kivitelezésére egy év áll rendelkezésre.