Az Emmi további milliókat fizet a Farkas Flórián-féle alapítványnak
További Belföld cikkek
- Egyre több a tolakodás, ügyeskedés, ami gyakran idéz elő veszélyhelyzeteket
- Kiderült, milyen hosszan beszélhet majd egymással Orbán Viktor és Magyar Péter
- Vitézy Dávid: A főpolgármester a valósággal és a programjával is szembemegy
- Több tízezer műszaki cikket és ruhát foglalt le a NAV
- Hajléktalan lett Vitézy Tamás, aki egykor milliárdos volt
29. Korrupcióinfóját tartotta az LMP-s Hadházy Ákos: ezúttal a teljesen eltűnt farkas Flóriánról, illetve az általa alapított Oktatási és Továbbképző Központ Alapítványról, az OTKÁ-ról volt szó.
A politikus azon túl, hogy megjegyzi, hogy az immáron teljesen eltűnt, érdemi munkát nem igazán végző Farkas továbbra is megkapja a képviselői fizetése mellé az évi 12 milliós miniszterelnöki biztosi fizetést, a hozzá köthető alapítvány továbbra is 10 milliós támogatást kap az Emmitől.
Annak ellenére, hogy maga az Emmi követel vissza az ORÖ-től 1,6 milliárd forintot, amit Farkas Flórián elnöksége alatt tüntetett el a roma önkormányzat a Híd a munka világába nevű programon keresztül. Annak ellenére, hogy hangfelvételeken beszél Farkas és embere arról, hogy többek között az OTKA lesz az új kifizetőhely a baráti roma képviselőknek, támogatóknak, barátoknak, rokonoknak, illetve, hogy az ORÖ vagyonát kimenekítenék többek között az OTKÁ-ba. Annak ellenére, hogy utóbbi ügyében már a NAV is nyomoz.
Az OTKÁ-t Farkas alapította, az alapítványnak pedig több gyanús ügye is volt, már a '90-es években több ügyben nyomoztak, majd az egyik vádemelésig is eljutott, ám Farkas Flórián hírhedt (30 évre titkosított) elnöki kegyelme miatt semmiféle tárgyalás nem volt. A Magyar Narancs '98-as cikke szerint Farkas ellen sikkasztás miatt is nyomoztak: a fideszes képviselő, akkori Lungo Drom-elnök az OTKA autóját használta, amely egy balesetben összetört. A biztosító fizetett is 800 ezret, de abból csak 500 ezer ment az OTKA számlájára, háromszázezer viszont postán Farkas Flórián kezébe került. De ez csak amolyan érdekesség, most a következőről beszélt Hadházy:
A Farkas Flórián által vezetett Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány 10 millió forint támogatásban részesül 2016-ban az Emmi hivatalos adatai szerint. A képviselő szerint ráadásul nevetséges indokkal: a támogatás céljánál azt írták "Kedvezményezett a támogatási kérelmében, a mellékelt szakmai programban és a költségtervben részletezettek szerint vállalja, hogy mentorhálózatot alakít ki és működtet. A mentorhálózat célja a helyi szereplők közötti, elsősorban a szülők és az iskola közötti kapcsolattartás kialakítása a partnerség elve mentén elősegítve a hátrányos helyzetű, kiemelten roma diákok köznevelési intézményekben történő bennmaradását."
Hadházy szerint nagyon valószínű, hogy csak Farkas Flóriánt és embereit fizetik ki megint, hiszen 10 millióból vállalnák a mentorhálózat kiépítését, miután 6 milliárdos "Út a szakmaválasztáshoz" projekt is csúfos kudarcot vallott, ahol végül annak tizede ment csak a mentorok és diákok díjazására. (Hadházy egy korábbi feljelentése szerint a hátrányos helyzetű gyermekek ösztöndíjára szolgáló 6 milliárd forintból 102 milliót kaptak a fiatalok és a tanárokhoz is csak 75 millió jutott el.) És kapja ezt az újabb 10 milliót a Farkas-féle alapítvány mentorhálózatra azután, hogy a botrányos Híd a munka világába projekt keretében létrehozott, ugyanezt a nevet viselő, Farkas által alapított szövetkezet mentorhálózata is látványosan Farkas emberiből állt, az ő kifizetésüket intézte azon keresztül, ő maga beszélt arról már két évvel ezelőtt is, hogy oda teszi be őket teljes állásba.
Hadházy megjegyzi, az OTKA eléggé tétlennek tűnik, sőt azt mondja, a honlapja szerint olyan, mintha nem is csinálnának semmilyen érdemi munkát: a programokat, tanfolyamokat bemutató oldalak üresek, az alapítványt elérni pedig nehezen, csak egy űrlapot kitöltve lehet. Pedig Hadházy szerint lehetett volna dicsekedni az 52 millió forintból a Bács-Szakma Non-Profit Közhasznú Zrt-vel megcsináltatott 12 családi nappal. 2015 végén, amikor már javában tartott a botrány, rendezvényenként 4,2 milliót költöttek abból a fentebb említett 6 milliárdos "Út a szakmaválasztáshoz" ösztöndíjprogramból, amiből épp csak az ösztöndíjak kifizetése ment nehézkesen, ha ment egyáltalán.
De ugyanebből a pénzből költöttek 46 milliót az OTKA és a Lungo Drom VIII. kerületi folyamatosan bezárt székházának felújítására. A képviselő szerint az OTKA közhasznúsági jelentéséből kiderül, 2014-ben 500 millió forint brüsszeli pénzt bíztak az alapítványra, amiből többek között Farkas Flórián szülőfalujában, Tiszaroffon hoztak létre Családi Erőforrás Központot 130 millióból, illetve 200 milliót költöttek személyi kifizetésekre.
A Romnet egyébként hétfőn írta meg, hogy a NAV hivatalosan is nyomozni kezdett az ORÖ ellen, mert gyanítható , hogy a szervezet saját képviselőknek menti ki vagyonát, mielőtt ráomlana a roma önkormányzatra az 1,6 milliárd visszafizetésének terhe. A lap azt írja, az ORÖ a Híd a munka világába projekt keretében az Emmi vizsgálata szerint jelentősen túlárazva, a program szempontjából alkalmatlan ingatlanokat átadta a korábban Farkas Flórián által alapított és vezetett foglalkoztatási szövetkezetnek.
„A roma önkormányzat a Mentorhálózatán keresztül mindemellett havi 450 ezer forintot fizet saját képviselőinek a 32 megyei iroda fenntartására, amelyekben látható és érdemi munkát nem végeznek, az alkalmazottak pedig havi 200-250 ezer forintos bért is kapnak. Irodafenntartást és megbízási szerződést viszont csak a Farkas Flóriánhoz közel állá képviselők, és a miniszterelnöki biztos által kijelölt új elnök, Balogh János emberei kaptak idén februártól, visszadátumozott szerződéssel, és ezeket az összeget az elmúlt 7 hónapban folyamatosa át is utalták" - írja a lap, és hozzáteszi, az irodák bérleti díját túlnyomó többségében a képviselők saját bankszámlájára utalják, a képviselők pedig saját családtagjaikat alkalmazzák havi 200 ezerért.
A Romnet korábban egy olyan hangfelvételt is közzétett, amin minden bizonnyal valóban Farkas Flórián és embere, az ORÖ volt gazdasági vezetője, Bence Gáborné beszélnek arról, hogy bár az ORÖ-vel most gondok vannak, de az OTKÁ-t és a Híd a munka világába szövetkezetet felturbózzák, és onnan kapják majd a baráti képviselők, ismerősök, rokonok továbbra is a pénzt.
"A Szövetkezet az OTKA és a Lungo Drom legkésőbb április közepére lesz olyan állapotban, hogy bármilyen háborúban nem csak ti és a képviselők, akik velünk dolgoznak, de azok a barátok segítők, családtagok, akiknek ígértük, és rajta voltak a listán, bekerülnek a rendszerbe, és abban is biztos vagyok hogy nem is egyszeri lesz az a juttatás" − mondja Farkas.
Bence Gáborné a felvételek szerint arról beszél a Farkashoz hű képviselőknek, hogy az OTKÁ-hoz, a szövetkezethez kell rendelni az ORÖ-től a feladatokat, társult intézményeket, mert nem lehet tudni, mi lesz az ORÖ-vel, és kifizetni ezeket az embereket az ORÖ-n keresztül már nem tudja. De mindenki nyugodjon meg, ha esetleg visszakerülne majd az ORÖ-höz, minden megy majd tovább, addig is menjenek az OTKÁ-ba az új szerződéseket aláírni. Az egyik legszebb rész a felvételen, amikor arról beszél, hogy az ösztöndíj programok keretében beszerzett számítógépeket kiviszik majd a szövetkezethez tartozó (szerk.: valódi munkát nem végző) irodákba az ellenőrzések idejére, hogy lássák, hogy fel vannak rendesen szerelve.