Vona Gábor beismerte, hogy ő vette el a Jobbik lelkét

2016.08.24. 21:16

Kínzóan őszinte írás - így jellemzi Vona Gábor Jobbik-elnök azt a kis esszét, amit a Facebook-oldalára írt ki még kedden este, de valahogy eddig elkerülte a figyelmünk. Az "őszinte vallomás" elején Vona egy kicsit filozofálgat az individualizmusról és a kollektivizmusról, a lényeg később jön, amikor kifejti, hogy mi is történik most a Jobbikban. Abban a pártban, amely éppen néppártosodna, miközben megpróbál kitörni abból a skatulyából, ahová magát rakta bele az induláskor. Ezen a néppártosodáson persze sokan ki vannak akadva a Jobbikon belül, ezt Vona Gábor fejére is olvassák. 

1795185 10152341738744623 944836147 o
Fotó: Vona Gábor / Facebook

Írásában Vona lényegében beismeri: már 2006-ban tudta, hogy ez az egész radikalizálódás csak ideig-óráig mehet, de senki nem fogja komolyan venni a pártot, ha ugyanolyan szellemi szinten marad, mint ahol akkor volt. 

(...) a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el. Igen. Ez történt. És ezt én nagyon jól tudom. Sőt, előre tudtam, hogy ez fog történni, mert ennek kellett történnie. 

Mindez azért is érdekes, mert 2009-2010 előtt a Jobbik azért is tudott országszerte mozgósítani, mert 2006 után felépítette a mérsékeltnek messze nem nevezhető Magyar Gárdát. A szervezet azonban feleslegessé vált, miután a Jobbik parlamenti párt lett. Abban az időben sokan felvetették, hogy Vonának csak addig kellett a gárda, amíg az hatalomra nem segítette a pártot. Akkor a pártelnök ezt vehemensen tagadta. Csakhogy a mostani írása ennek ellenkezőjéről árulkodik, hiszen a pártelnök maga írta most meg, hogy "előre tudta", hogy a pártnak előbb-utóbb néppártosodnia kell.

Saját magunk képviselete egy ideig hasznos és fontos, különösen az út elején, de ha egy kezdeti állomásból végső céllá válik, akkor nagy a baj, hiszen a közösség létezése politikai önkielégítéssé válik

- írta. 

A Facebook-ra írt esszéjében azt állítja, hogy 2013-ban döntötte végleg el a váltást.

Ez persze egyáltalán nem ment olyan könnyen, mint ahogy itt most leírom. Nagyon sok gondolkodás, töprengés, beszélgetés és álmatlan éjszakák árán verekedtem magam át, mire a homályos megérzés világos elhatározássá érett.

Persze nagy kérdés, hogy a néppártosodás az valóban néppártosodás-e, vagy csak hatalomtechnikai játszma. A pártban elnökségi tag lett a mérsékeltnek enyhe jóindulattal sem nevezhető Toroczkai László, miközben a szervezet együttműködést kötött az érpataki modell atyjaként ismert Orosz Mihály Zoltánnal.