Utolsó pillanatig szórakoztak a csobánkai roma gyerekekkel

2016.09.01. 10:10
Iskolakezdés előtt egy héttel még összevissza variálta az idén júniusban bezárt csobánkai iskola volt tanulóinak elhelyezését a Klik. A pomázi polgármester és képviselő-testülete ugyanis tiltakozó hadjáratot indított az ellen, hogy iskoláikat fogadó intézménynek jelöljék ki. Két nappal szeptember elseje előtt volt olyan szülő, aki még sehová sem íratta be másodikos kisfiát. Az Abcúg cikke.

Idén júniusban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) bezáratta a csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskolát, amely már évek óta szegregált iskolaként működött, szinte kizárólag hátrányos helyzetű diákjai rossz oktatási környezetben évről évre az országos átlagon aluli tanulmányi eredményekkel zárták a tanéveket.

A megszűnt intézményben viszont tanult még 43 gyerek, akik közül 37-nek – a 8. osztályosnál fiatalabbaknak és az áprilisban beiratkozott kis elsősöknek – a Kliknek kellett gondoskodnia arról, hogy átvegyék őket másik iskolába. Az iskolaváltást viszont nem sikerült zökkenőmentesen levezényelnie a csobánkai iskoláért is felelős szentendrei (az átszervezés után már váci) központú tankerületnek. A gyerekek ide-oda tologatása olyannyira elhúzódott, hogy sokan csak két nappal az iskolakezdés előtt írathatták be gyerekeiket az új iskolába, de van olyan kisiskolás is a faluban, aki nem tudja, hová fog elindulni szeptember elsején reggel.

27094885773 12b902bb18 b
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

A bonyodalom

Ahogy azt a csobánkai iskola bezárásáról szóló korábbi cikkünkben megírtuk, a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanulók elhelyezésére a legkézenfekvőbb megoldás a Csobánkával szomszédos Pomáz lett volna, ahová gyakran, szinte félóránként járnak buszok a településről, és már egyébként is sok csobánkai gyerek tanul a három pomázi általános iskola valamelyikében.

Pomázon viszont nagy ellenállásba ütközött a Klik szentendrei tankerületének akkori vezetője. A város polgármestere, Vicsi László és a képviselő-testület 9 tagja ugyanis aláírásgyűjtést kezdeményezett a csobánkai iskola tanulóinak pomázi beiskolázása ellen, és egyáltalán a csobánkai Petőfi bezárása ellen, mondván: tarthatatlan, hogy egy 3 ezres lakosú településnek, ahol 300 iskoláskorú gyerek él, ne legyen iskolája, és hogy Csobánka a saját problémáit ne tolja át Pomázra.

A pomázi tiltakozó kezdeményezést több mint 2 ezren támogatták aláírásukkal, ezzel indult a huzavona, amely arról szólt, hogy mely településeken mely iskoláknak kell mindenképpen fogadni a csobánkai iskolásokat. Mivel a Petőfibe már szinte csak hátrányos helyzetű roma gyerekek jártak, a pomáziak tiltakozása gyorsan cigányellenes felhangot is kapott, több, az Abcúgnak nyilatkozó csobánkai szülő is úgy érzékelte, hogy a petíciót aláíró pomáziak azért tiltakoznak a gyerekeik felvétele ellen, mert azok „csobánkai cigányok”.

27094881293 a1405a983c b
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

Ígéretek áradása

Július 23-án a Klik sajtóközleményt adott ki, melyben azt írták, a cikkünkben leírtakkal ellentétben „nem fordulhat elő, hogy az érintett 37 tanuló bármelyike is iskola nélkül maradjon vagy kényszerből magántanulói státuszba kerüljön”. Hozzátették: a diákok a szülők döntésétől függően a kijelölt vagy szabadon választott intézményben folytatják a tanulmányaikat, az illetékes tankerület pedig bérlettámogatás formájában téríti a diákok utaztatásának a költségeit.

Egy hónappal a közlemény után úgy is tűnt, két héttel az iskolakezdés előtt végre rendeződött a csobánkai gyerekek sorsa – a Magyar Nemzet augusztus 23-án arról cikkezett, hogy megvan a helye a tanév végén bezárt csobánkai iskola tanulóinak: a Klik tájékoztatására hivatkozva azt írták, a gyerekek egy része Pomázon, a többiek Szentendrén folytathatják a tanulmányaikat.

Az érintett szülők úgy tudják, a Klik átszervezése miatt időközben újonnan kinevezett tankerületi vezető, Verebélyi Ákos a megszűnő csobánkai iskola tanáraitól kért jellemzést az elhelyezendő gyerekekről, és ez alapján, a szentendrei és a pomázi iskolákkal egyeztetve, egyenként mindegyik gyereknek kijelölt egy iskolát, ahová mindenképpen felveszik a tanulót.

Sakkozás a gyerekekkel

A Magyar Nemzet cikkének megjelenése után egy nappal azonban a Kliket vezető Pölöskei Gábornénak címzett nyílt levél jelent meg Pomáz hivatalos Facebook-oldalán, amelyben Pomáz polgármestere felháborodásának ad hangot amiatt, hogy az ígértekkel ellentétben mégis településének iskoláiban helyezné el a Klik a csobánkai tanulók egy részét.

Csobánkán több szülőtől megtudtuk, a pomázi polgármester nyilvános felháborodásának meglett az eredménye. A nyílt levél megjelenése előtti állapot szerint ugyanis a 37-ből 15 gyerek, nagyrészt az alsó tagozatosok folytatták volna Pomázon, csütörtökre viszont már csak 6 gyerek szülei kaptak arról tájékoztatást, hogy a három pomázi iskola valamelyikébe mehetnek beíratni a kicsiket – mindenki mást Szentendrén fogadnak.

27604941752 6b83695649 b
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

Még nincs iskolánk

„Tegnap tudtuk meg, hogy az első osztályt kezdő gyerekem mégsem a pomázi Mátyás király Általános Iskolába fog menni, hanem Szentendrére, a Templomdombiba. Rossz volt egész idáig bizonytalanságban lenni, de most már, hogy megoldódott, inkább túl akarunk lenni az egészen” – magyarázta egy anyuka, aki épp találkozásunk napján, az iskolakezdés előtt két nappal íratta be fiát a szentendrei iskolába, és intézte el a tanszervásárlást is egy füst alatt. Hozzátette: a Templomdombit nagyon jó iskolának mondják, úgyhogy még az is lehet, hogy kisfiának jobb helye lesz ott, mint Pomázon lett volna.

Egy másik anyuka azonban nagy gondban van azzal, hogy második osztályba készülő kisfiát nem fogadják egyik iskolában sem. Mivel a szabad iskolaválasztás miatt egyik szülőnek sem kötelező a kijelölt iskolába íratni a gyerekét, a fiatal kétgyerekes anyuka, Klaudia kétségbeesetten próbálkozik Pomázon iskolát találni nagyobbik fiának. Egyelőre sikertelenül.

„Nekünk nagyon nem lenne jó, ha nem Szentendrére kerülne a fiam iskolába, mert van egy mozgás- és látássérült testvére, akit állandóan Pomázra kell hordanom fejlesztésre, így nehezen tudnék Szentendrére járni, ha a nagyobbikkal valami gond van” – magyarázta Klaudia, miért nem tudja elfogadni a kijelölt szentendrei iskolát. Klaudia napok óta a pomázi iskolákat hívogatja, azt mondja, ott jártunk napjára ígérték a Mátyásból, hogy visszahívják. Ha nem, marad Szentendre, ahová ha kell, csak két átszállással, lényegesen több idő alatt lehet eljutni, ami 3 éves sérült gyerekével nagy feladat lesz a fiatal anyukának.

Elsején beesik az iskolapadba

„Más gyerekeknek az iskolaválasztás úgy néz ki, hogy meglátogathatják a sulit, megismerkedhetnek a tanár nénivel, a hellyel. Ehhez képest az én gyerekeim beesnek szeptember elsején az iskolapadba úgy, hogy senkit nem ismernek” – fakadt ki egy apuka, akinek 3 gyereke jár majd szeptember 1-jétől Szentendrére, igaz, bosszúságára két különböző iskolába – nagyobbik fiát ugyanis másik intézményben helyezték el, mint két testvérét. Mivel a férfi szerint a tankerületi vezető azt ígérte, hogy a testvéreket nem helyezik majd más-más iskolákba, a gyerekek édesanyja ottjártunk napján is Szentendrén volt, ahol már az előző hét vége óta próbálta elintézni, hogy a harmadik gyerekük is a kisebbekkel járhasson egy iskolába, ami jelentősen megkönnyítené a szülők dolgát.

Bár elvileg a kijelölt iskolán kívül bárhová máshová, azaz saját maguk választotta iskolába is vihetnék gyerekeiket, a csobánkai szülők szerint a gyakorlatban egyáltalán nem működik a szabad iskolaválasztás. Az elmúlt hetekben ugyanis folyamatosan elutasítással találkoztak ott, ahová maguk próbálták meg felvetetni gyerekeiket – a legtöbb helyen azzal az indokkal küldték el őket, hogy nincs már hely az osztályokban. Így tehát szinte mindenki kénytelen elfogadni a gyereke számára kijelölt iskolát.

27604946222 336d7d1a3e b
Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

Az is igaz, hogy egyedül ezekbe az intézményekbe köteles a Klik biztosítani a gyerekek utaztatását. A bezárt csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskola Szentendrére kerülő volt diákjait és a kis elsősöket ígéret szerint szeptember 1-jén reggeltől naponta iskolabusz szállítja majd Szentendrére, és vissza egy kísérővel, a pomázi iskolákban továbbtanuló néhány gyereknek pedig bérlettámogatást biztosítanak.

A csobánkai gyerekek elhelyezésének kérdésében hozott legfrissebb döntésekről az idő rövidsége miatt a Kliket csak cikkünk megjelenése után kérdeztük, válaszukat, amint megérkezik, közöljük.