A fideszes belháború, ahol még Mészáros Lőrincet is bevetették

D KOM20141003008
2016.09.01. 10:39
Hatvanban egy éve tart a harc a fideszes polgármester és a volt városvezető, az államtitkárként dolgozó Szabó Zsolt között. Az egykor jóban lévő, gördülékenyen együtt dolgozó páros összekülönbözése odáig fajult, hogy Szabó Zsolt lesöpörte az asztalról a polgármestert támogató Mészáros Lőrinc írásbeli ajánlását is. Megnéztük, honnan indult az ügy, és mi vezetett a vérre menő csatáig.

Furcsa szobacsere történt a 2014-es választások után a hatvani polgármesteri hivatalban. A távozó polgármester, a fejlesztési államtitkárként is dolgozó fideszes Szabó Zsolt megtartotta a városvezetői szobát, az új polgármester, a szintén fideszes Horváth Richárd így az alpolgármesteri helyiségben kezdett el dolgozni.

A gesztus tökéletesen jelezte, hogy Szabó, bár az összeférhetetlenségi törvény miatt kénytelen volt leadni polgármesteri posztját, mégis kvázi irányítója maradt a városnak. Az ebből adódó feszültség odáig vezetett, hogy a napokban egyszerűen kirúgták a Fideszből a polgármestert, Horváth Richárdot. A belharcnak pedig egyrészt a város issza meg a levét, másrészt csúnya súrlódást okozhat Mészáros Lőrinc és a kormány fejlesztéspolitikai államtitkára között.

Az Index a helyi viszonyokra rálátó politikusokkal és háttéremberekkel folytatott beszélgetéseket a témában. Egyikük sem akart névvel nyilatkozni, de történeteikből kiderül, hogyan akarta Szabó Zsolt a háttérből irányítani a várost, és mi lett az eredménye annak, hogy egykori embere szembeszegült vele.

Pedig az első év az említett szobacserével együtt is jól indult. Az újonnan megválasztott polgármester, Horváth Richárd korábban is gördülékenyeken működött együtt Szabóval. A mérnök-vállalkozó 2010-ben újoncként került bele a politikába, pont Szabó figyelt fel rá, amikor Horváth egy helyi ügyben kiállt az utcája érdekei mellett, az akkori szocialista városvezetéssel szemben. 2010-ben Horváthot képviselőjelöltként elindították az önkormányzati választásokon, bejutott a testületbe, és egyből alpolgármesterré katapultált. 

A főnök-beosztott viszony 2014-után is megmaradt, legalábbis informálisan. Az értekezleteket Szabó tartotta, a városi ünnepségeken, átadókon is ő mondta az első beszédet, utána jött csak a polgármester, szó szerint is. A polgármesteri kabinetfőnök pedig Szabó bizalmasa, Tóth Csaba volt, a viszonyokat jól jelezte, hogy ő vezette a polgármesteri kabinetüléseket is.

Horváth egy év után lázadt fel, azt mondják, nem volt konkrét ügy, amin összevesztek, hanem elege lett a feje felett álló Szabóból. Kirúgta az ellenfelei által konfliktusos személyiségnek, hatáskörén túlterjeszkedőnek leírt Tóth Csabát, majd sorra cserélte le a régi embereket: váltás jött a helyi tévé ügyvezetői posztján, a város lecserélte az intézményeket őrző biztonsági céget és a főépítészt is. Horváth kemény kiállása egyébként elmondásuk szerint meglepte azokat, akik kívülről látták az ügyeket, nem látták különösebb előjelét.

Jogtalan pénzektől a szétesett bicikliútig

Szabó Zsolt 2011-ben azzal került be az országos sajtóba, hogy polgármesterként és képviselőként is vett fel költségtérítést, szabálytalanul. 2012-ben azzal keltett figyelmet, hogy kiderült, nem akkreditált intézményben, az Econovumban szerzett PhD-fokozatot. 2014-ben szabálytalanságok miatt vont meg a kormány fejlesztési pénzt az egyébként borzasztóan sikerült hatvani kerékpárút projektjétől. A pályázatot polgármesterként Szabó vitte. Horváthot és alpolgármesterét közben azért támadták, mert bruttó 523 ezres, illetve 1,2 milliós jutalmat osztottak maguknak 2015-ben.

A harc odáig jutott, hogy 2015-ben máig vitatott körülmények között kitették a helyi Fideszből Szabót. Az ő dolga lett volna összehívni a tagságot megújító alapszervezeti gyűlést, de ezt sokáig halasztotta, így egyszer csak elérkezett az az idő, hogy muszáj volt lépni, különben automatikusan feloszlik a helyi Fidesz.

Csakhogy ekkor Szabó épp egy autóbalesetből lábadozott a kórházban.

A nélküle összehívott ülésen 39-0 arányban leváltották őt, Papp István nyert.  A központi Fidesz eljárásjogi okok miatt aztán megsemmisítette a döntést

Ennek értelmezéséhez nem árt tudni, hogy helyben úgy tartják, Szabó Zsolt, mint a hatvani konzervgyár egykori ügyvezetője, a gyárral kapcsolatos, még az ezredforduló táján kezdődött ismeretség okán Kövér Szilárdhoz, Kövér László testvéréhez áll közel. Horváth a felső vezetésből Varga Mihállyal van jó munkakapcsolatban, akivel egyébként Szabó is.

Miközben nem volt helyi Fidesz-alapszervezet, egyre durvult a harc. A helyi fideszesek hiába gyűjtöttek 3500 aláírást helyben a migrációs kampányhoz, azt nem tudták senkinek sem átadni, pontosabban Szabó nem vette át tőlük. Szabó is és a polgármester is kialakította a saját médiáját, egyikük a Hatvanonline-on, a másik a Hatvani Hírlapban üzenget ellenfelének. Szabó idén már be sem lépett a polgármesteri hivatalba, a szobája érintetlen, a dolgozók már az alpolgármesteri szobát hívják polgármesterinek.

Az egyre megosztottabb város pedig közben egyre több akadállyal kezdett szembesülni a pályázatoknál. Azt látták, hogy egyszer csak, már a beadások után átíródnak pályázati kiírások, éppen Hatvan – elsőként beadott  pályázatának kárára. Például úgy, hogy az eredeti pályázatot 100 százalékosnak ítélték, de  változtatás után már csak 81-et ért. Ilyen városházi források szerint éppen négyszer fordult elő.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatokból 15-öt adott be Hatvan, ezeket a kormány elfogadta, majd a megyei Fidesz, illetve a megyei közgyűlés megvétózta. A megyei Fidesznek Szabó, a közgyűlésnek Tóth Csaba az alelnöke. Közben a szomszédos Lőrinci és Heves látványosan nyerte a pénzeket.

A másik oldal olvasata szerint Hatvant egyszerűen nem megfelelően vezetik, a pályázatok elhibázottak, pénzügyi gondokkal, be nem váltott ígéretekkel néznek szembe.

Ez az egész helyzet csúcsosodott ki a napokban abban, hogy úgy alakították újra az egy éve tetszhalott Fidesz-szervezetet, hogy most Horváthékat hagyták ki belőle.

Pedig Horváth igyekezett biztosra menni.

Az ajánlószelvényét, hogy párttag legyen, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és annak egyik közeli családtagja írta alá.

Horváth Richárd az Index megkeresésére megerősítette erről szóló információinkat. Azt mondta, polgármesterként is és a Puskás Akadémia révén is jó barátságot ápol Mészárossal, az FC Hatvan utánpótláscsapata révén például keresik az együttműködést a Puskással.

Az ajánlószelvényt leadta a választókerületi elnöknek, aki eldönthette, hogy a kapott szelvények közül melyiknek a tulajdonosát javasolja az országos választmánynak. A választókerületi elnököt, aki lesöpörte Mészáros Lőrinc ajánlását, Szabó Zsoltnak hívják.

Horváth ennél többet nem akart mondani az ügyben. Megkerestük Szabó Zsoltot is, de ő sem kívánt nyilatkozni.

A hatvani képviselő-testület cikkünk megjelenésének napján, csütörtökön ül össze. A kigolyózott  fideszesek azt mondják, a párttagság a testületben nem számít, a jelölőszervezetük a Fidesz–KDNP volt, így továbbra is ilyen színekben politizálnak a városházán. Főleg, hogy ez a tábla eddig is ott volt olyan ember előtt is, aki nem volt Fidesz-tag.

Emellett levélben kérték a Fidesz-központot, hogy gondolják újra az egészet. Azt mondják, ahogy húsz éve folyamatosan, továbbra is a Fidesz és Orbán Viktor politikáját akarják segíteni.

(Borítókép: Szabó Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára fideszes országgyűlési képviselő (b) Ferencz Beatrix a hatvani Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény igazgatója (k) és Horváth Richárd alpolgármester (j) átvágják a nemzetiszínű szalagot a megújult Hatvany Lajos Múzeum ünnepélyes megnyitóján Hatvanban 2014. október 3-án. Fotó: Komka Péter/MTI)